Németh Sándor - Eszter könyve 6.

Megdöbbentő az a változás, amely Ahasvérus magatartásában lezajlott az első és a harmadik fejezet között eltelt időben. Az első fejezetben a király is erős egyéniségként, jellemes férfiként mutatkozott be, a harmadik fejezetben azonban már hiányzik belőle a belső szellemi, erkölcsi tartás, és a zsidókkal kapcsolatosan lemondott Hámán javára a hatalom tényleges gyakorlásáról. (Az ujjáról lehúzta pecsétgyűrűjét és átadta Hámánnak.) A király képtelen volt felmérni cselekedetének hátborzongató következményeit. Azt gondolom, hogy a királyban végbement lelki, szellemi változás a jövendőmondás következménye volt. Gyakorta előfordul a történelem során, hogy a gonoszság felerősödésével az Isten igazságát és akaratát nem ismerő emberek hipnotikus közömbösségbe menekülnek, és rezignáltan, fásultan követik az eseményeket. Ahasvérus is mindent Hámánra bízott: „csináld, ahogy jónak látod!"

Ezek után Hámán és emberei megírták és kiadták a törvényt: „hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak (ez Adár hónapja), és hogy javaikat elragadják. (3,13)
Hámán a jövendőmondó szellemek által kijelölt napot a királyi törvényerőre emelte, amely a zsidókérdés "végső megoldását", a népirtást célozta. Az ördög a zsidók számára a fizikai megsemmisítés tervét tartogatja, s igyekszik a történelem menetét és főszereplőit úgy manipulálni, hogy Ábrahám ígéret szerinti leszármazottait a fizikai megsemmisülés feneketlen szakadékába taszítsa. Korunk romlottságát jelzi az, hogy századunkban ezt a tervet majdnem sikerült is megvalósítania.
Az újjászületett kereszténységgel szemben főleg az erkölcsi és szellemi megsemmisítést alkalmazza az ördög, hogy az újjászületés ellenére is a megváltatlan állapot szintjére szorítsa vissza a hívő embereket.

A törvény kihirdetése után Márdokeus azonnal megszaggatta ruháit, zsákba, hamuba öltözött és a város közepére ment, és kiáltott nagy és keserves kiáltással. A ruha megszaggatása, a zsákruha az Istenhez való megtérést, az Őhozzá fordulást jelentette. Márdokeus tisztában volt azzal, hogy ellenségei természetes szinten nagyobb erőt képviselnek, mint a zsidóság. Tudta, hogy a hámáni törvény nyomán a többség bármikor olyan bűntényt hajthat végre rajtuk, amelynek eredményeképpen a zsidóság eltűnhet a történelem színpadáról. Márdoke­us azonban tudta azt is, hogy e halálra ítélt kisebbség mellett van az élő Isten. Ez a hit volt az első lépés a győzelem felé.

Márdokeust a hite akadályozta meg abban, hogy a kínzó félelem megbénítsa; hite vezette Márdoke­ust az Isten szabadításának keresésére, s tisztában volt azzal, hogy annak megvalósulásához szükséges megváltójával való személyes közösségének megjobbítása. Azért alázkodott meg az Úr előtt, hogy Isten uralma még erőteljesebben kiterjedjen életének minden területére. Pál apostol azt mondta: „tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van..." (Róma 8,28)

Élőszóban elhangzott prédikáció alapján. 1992.