A névlegesség pontosan azért áll fenn, mert a kereszténnyé válás folyamatában a víztől és szellemtől való születést lényegében kizárják. A liturgiái külsőségekkel, ceremóniákkal a keresztény értékek illúzióját lehet csupán felkelteni az emberekben: a megcsalattatás akkor kezdődik, amikor ezt az illúziót Krisztus valóságos jelenléteként és erejeként fogják fel és tudatosítják magukban az emberek.
Eszter könyvének egyik főhőse, Márdokeus - talán éppen a babiloni közhangulatot ismerve - jobbnak látta, hogy egy zsidó a származását inkább elhallgassa, mint megvallja.
Isten népével szemben a leggyakrabban használt pusztító fegyver a kiközösítés, amelyet a történelem során igen változatos formákban vetettek be. A kiszorítás ennek egy kezdeti fázisa, amelyben Isten népét a már meglévő pozíciójából, áldásokból kívánják kiszorítani a társadalom perifériájára, méltatlan helyzetbe, hogy a rájuk kényszerített előnytelen társadalmi helyzetet pontosan a velük szemben megfogalmazott rágalmak és vádak igazolására lehessen felhasználni. Ezután jött általában a kirekesztés művelete, melynek során Isten népe előtt a kitörési lehetőségeket, a társadalmi érvényesüléshez vezető utakat torlaszolják el, és a még meglévő hidakat égetik fel. Ha ezek sem érték el a kívánt célt, akkor következett a kiátkozás, az anathéma, amikor is az áldozatokra az alaptalan vádakat, szidalmakat, megbélyegzéseket vallási, állami - vagy mindkettő - tekintélyével olvasták rá a hatalmasságok.
Feltételezésem szerint Márdokeus tisztában volt azzal, hogy bármennyire is Eszter adottságai felelnek meg a királyi követelményeknek, mégsem lehetne belőle királyné, ha származását elárulná. Mégpedig azért nem, mert a babiloni társadalom a faji és vallási hovatartozás alapján diszkriminálta az embereket. Úgy tűnik, hogy napjainkban ez újra a közgondolkozás meghatározó elemévé válik, és Európában a konzervatív és liberális politikai irányzatok egyaránt ennek befolyása alá kerülnek.
Élőszóban elhangzott prédikáció alapján. 1992.
