2016. szeptember 6., kedd

David Yonggi Cho - Dániel könyve 36.

Az Antikrisztus leírása

23 És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értõ király. 24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erõseket és a szenteknek népét. 25 És a maga eszén [jár,] és szerencsés lesz az álnokság az õ kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sõt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. (8:23-25)

Először is azt tudjuk meg, hogy az Antikrisztus megjelenése félelmet keltő lesz. Az Egyesült Európa elnöke tehát kemény ember lesz, elég kemény ahhoz, hogy egész Európát, majd az egész világot is hatalmába hajtsa. Az angyal azt is elárulja, hogy ez az ember az intrikák mestere is lesz. Szenzációs politikai képességeivel úgy fogja manipulálni a tíz európai országot, ahogyan csak akarja.

A Biblia szerint az Antikrisztus nagyon erős lesz, de nem a saját erejéből. Ezt a kitételt a Jelenések 13. segítségével érthetjük meg igazán, ahol azt olvassuk, hogy a sárkány, aki a levegőég fejedelme - azaz, a Sátán - elmenekül Mihály arkangyal elől. Mikor lejön a földre, beköltözik az Antikrisztusba. Ekkor válik az Antikrisztus fenevaddá, és mivel így Sátántól rendkívüli képességeket és természetfölötti erőt nyer, egész Európát kezébe tudja ragadni.

Ahogy már korábban is jeleztük, az Antikrisztus, aki ily módon kivitelezte Európa egyesítését, egy hétéves megállapodást köt Izraellel. Segítségükre lesz, hogy a Mórija hegyén újjáépítsék a templomot, melyet a rómaiak romboltak le. Hasznot fog húzni Izraelből, három és fél éven át saját céljaira fogja felhasználni őket, amíg elegendő politikai erőre nem tesz szert, hogy a maga lábán is megálljon.

Akkor az Antikrisztus hirtelen fenevaddá válik, és azt hirdeti, hogy ő isten. Saját bálványát állítja fel a szenthe­lyen, és az embereket annak imádására kényszeríti. De az egy Istenben hívő Izrael nem fog engedelmeskedni ennek a parancsnak. Ez vezet majd a zsidók elleni hadjárathoz a nyomorúság második felében. Erről az időről Jézus a következőképpen szól:

'Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utála­tosság, amelyről Dánlel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg): akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; a ház tetején lévő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; és a mezőn lévő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvi­gye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: mert ak­kor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.' (Mt 24, 15-22)

Az Antikrisztus tehát a nyomorúság második felében üldözni fogja a zsidókat, szembeszegül Istennel és azt hirdeti, hogy ő a Messiás. Eljön azonban az idő, mikor ereje megtörik, de nem emberi erő által.

Az armageddoni csata

Mikor fog az Antikrisztus elbukni? Az armageddoni csatában (lásd Jel 16, 16). Hatalmas sereg fog jönni keletről, főleg Kínából, és az Antikrisztus serege eléjük megy Európából, hogy megütközzön velük. Így lesz egy véres háború Izraelben.
Atombombákat is be fognak vetni, és patakokban fog ömleni a vér. Abban a pillanatban azonban Krisztus eljön szentjeivel. Akkor az Antikrisztus serege és a Kínából és más ázsiai országokból jövő keleti hadsereg abbahagyja az egymás elleni küzdelmet, és együttes erővel fordulnak Krisztus ellen. De az Antikrisztust elfogják, és egész seregét szétzúzzák az éles kardok, melyek Jézus Krisztus szájából származnak. Végül az Antikrisztus hamis prófétáival egyetemben élve a kénkővel égő tüzes tóba vettetik.

Az idők vége



26 És az estvérõl és reggelrõl való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. 27 És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette.

(8, 26-27)

Mikor Gábriel azt mondta Dánielnek, hogy „pecsételd be a látomást, mert sok napra való" (26. vers), azt értette, hogy mivel a látomásban leírtak nem Dániel korára vonat­koznak, a látomást meg kellett tartania magának. A láto­más pedig olyan sokkot okozott Dánielnek, hogy több na­pon át betegen feküdt. Ma ez a látomás nem titok többé. Mi most az utolsó idők küszöbén élünk. Jézus Krisztus evangéliumának ke­gyelemben bővelkedő korszaka hamarosan véget ér a Szent Szellem beavatkozása által.

Ez a kétezer éves időszak el volt rejtve a próféták elől. A végéről azonban prófétált Jóel, mikor azt mondta, hogy Isten ki fogja önteni Szellemét minden szolgájára, férfiakra és nőkre (Jóel 2,28-29). Ez megtörtént e század kezdetén, mikor a Szent Szellem kései esője kiáradt a földre a pünkösdi ébredés során. Hamarosan véget ér azonban a Szent Szellemnek ez a munkája, és az aratás ideje fog elkövetkezni, bár azt nem tudjuk, mely órában.

Ez idő tájt, mikor az evangélium korszaka és a Szellem kiáradásának ez az időszaka a végéhez közelít, Izrael újra lábára áll, helyreállítva nemzet mivoltát. A fügefa Izrael szimbóluma, és Jézus azt mondta: „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, mikor mindezeket ládátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt" (Mt 24,32-33)

A fügefa, Izrael, a nemzetek között bolyongott hosszú időn át, de végül újra nemzetté lett és leveleket is hajt. Hamarosan a tíz európai ország egyesül és egy diktátor fog felemelkedni közülük. Meg fogja kötni a hétéves megállapodást Izraellel. A megállapodás megkötésével mind az egyház korszaka, mind a pogányok ideje véget ér. Akkor kezdődik majd az az időszak, mikor Isten az utolsó lehetőséget adja Izraelnek.

Figyeljetek a mostanság Európából jövő hírekre, és látni fogjátok, milyen pontosan és gyorsan teljesednek be ezek az Igék. Nem sok időnk van már az evangélium hirdetésére. Nem tudjuk pontosan, hány év van még hát­ra, de abban biztosak lehetünk, hogy a végső idők küszöbén állunk.