Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

A Szent Szellem erejét nem jutalomként kapjuk, mint valami trófeát a maratoni futás végén. Nem, erőre már a startvonalnál szükségünk van, amikor elkezdjük maratoni futásunkat Istenért. Minél gyengébbnek érezzük magunkat és minél inkább bukdácsolunk a hitünkben, annál inkább rászorulunk a Szent Szellem erejére. A tökéletesség nem feltétele a Szent Szellem elnyerésének! Sőt, éppen azért kapjuk, mert nem vagyunk tökéletesek. Azért küldte el Jézus, mert szükségünk van rá - mindnyájunknak, a legszentebbnek és a legkevésbé szentnek egyaránt. Gondolkozz ezen, és ismételd a szívedben: Jöjj, Szent Szellem, szükségem van rád! REINHARD BONNKE

A Bibliát kevéssé érdekli az idő múlása, inkább bizonyos korszakokra, helyszínekre és eseményekre összpontosít. A legnagyobb „idő” akkor volt Isten óráján, amikor Krisztus eljött a Földre. Születésének pillanata, halálának pillanata, feltámadásának pillanata - valójában Jézus életének minden egyes pillanata - nem „bolhacsípések” voltak a történelem színpadán, hanem az örökkévalóságra kiható sorsdöntő események. Ami igazán számít, az nem a hosszú élet, hanem hogy Isten időzítése szerint éljük a napjainkat. „Jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer” - énekli a Zsoltáros (Zsolt 84,11). Legyen ma is áldott napotok! REINHARD BONNKE

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 5.

A morgolódás gyakran a régi természetben gyökerezik, de ha az ember nem tud rajta uralkodni, akkor démonikus. A keresztény élet folyamán a hangsúly idővel rákerül ezekre is, nemcsak a durva, testi bűnökre, mint a megtérés elején. Jézus halála számunkra örömhír. A szimpátia is a régi természet gyümölcse, de ez vakká, elfogulttá tesz egy ember felé. A szimpátia nem azonos Isten bölcsességével. Amikor találkozunk egy emberrel, a szellemi élmény a döntő, nem a lelki tapasztalat. A lelki ember csak illúziókra képes, reménységre nem. Nem szimpatizálni kell az emberekkel, hanem szeretni őket, úgy nézni, ahogyan Isten látja őket. Az érzelem az ember nagyon kicsi része, és nagyon rossz tanácsadó, ha erre hagyatkozol. Aki nagyon érzelmi, annak nem lesz szilárd jelleme. Az érzelemben is fontos az akarat. Az a jó, ha harmónia van a lélek három része között, de ezt csak úgy lehet, ha az akarat erősebb a gondolatnál és az érzelemnél.

A gyengébb edényeket - a nőket - gyakran az érzelmek vezetik. Gyakran Istent is érzelmi módon akarják keresni a hölgyek. A szellem az nem érzelem, hanem belső erő. Az érzelmek nagyon csalókák. Istent csak hittel lehet megragadni. Rendkívül befolyásolhatóak leszünk, ha az érzelmekre hallgatunk és szubjektivek vagyunk. Ahogy egyre erősebb a hazugság, nekünk erősen ellene kell állni és hadat üzenni neki. Szellemmel kell látni és akkor nem kerülünk kelepcébe.
Az önsajnálat hatja át az embert a legmélyebben, mert önszeretetből táplákozik. A bűnbánat nem azonos az önsajnálattal. Abban látszik az önsajnálat, hogy valaki megvallja a bűneit, és nem szabadul fel, nem tud örülni. A másik dolog a morgolódás. A háziasszonyokat, a gyermeknevelést és a közlekedést nagyon uralja. A kereszten az óemberünk megfeszíttetett, de ezt naponta meg kell valósítanunk.

Visszatérve, megtörtént a kereszten, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett. Most nekünk kell ezt kidolgozni, megfeszíteni a testünket. Csodálatos, amikor erre gondolok. Tudjátok mi történik? Új területeket tár fel a Szentlélek. Dicsőség Istennek!

Efézus 2,2-3:

(2) Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.

A Sátán képes szellemileg működni bennünk addig, amíg mi az engedetlenség fiai vagyunk. Amíg van bennünk területe az engedetlenségnek, addig azon a területen a Sátánnak joga van befolyást gyakorolni az életünkre. Nem számít, hogy kiáltasz Istenhez, mert a Sátánnak mégis legális joga van, hogy befolyást gyakoroljon ott, ahol lázadás van. Az egyetlen út, hogy megakadályozzuk ezt, hogy az engedetlenséget és a lázadást felszámoljuk.

David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 5.

SZERINTÜNK ISTENNEK ÖRÜLNIE KELLENE IGYEKEZETÜNKNEK ÉS ERŐFESZÍTÉSEINKNEK – Ő AZONBAN NEM ÖRÜL, MERT MEGKERÜLJÜK A SZÖVETSÉG FŐPAPJÁT.

Talán ezt tudod mondani: Hála Istennek, én állhatatos, hűséges, tiszta szolgája vagyok az Úrnak. – Ha így van, akkor én nem szeretném kicsinyíteni erkölcsi nagyságodat. Hálát adok Istennek minden szentért, aki bizonyságot tud tenni a Szent Szellem győzelmes munkájáról. Ezért inkább ahhoz a jó emberhez szólok, aki önmaga főpapjaként akar Isten elé állni. Az ilyen ember idegen tűzzel megtöltött illatáldozati edénnyel lép be Isten jelenlétébe: megpróbálja saját ügyét képviselni, közbenjár önmagáért, elmondja Istennek, milyen keményen dolgozott azért, hogy helyesen cselekedjen.

Ismerek egy körülbelül hatvanéves kegyes pásztort, aki egész életében hűségesen szolgált Istennek. Attól a naptól kezdve, hogy találkozott az Úrral, semmiféle fertőzött, gonosz gondolat nem fogant meg benne. Utolsó éveiben azonban hirtelen szörnyűséges, mély depresszióba esett. Sötét felhő telepedett rá valahonnan, és e depresszió vermében parázna és gonosz gondolatok kezdték gyötörni.

Ez az ember nem értette, mi történik vele. így kiáltott: „Ó, Uram, honnan jött ez az életembe? Mi történik velem?” Úgy tűnt azonban, hogy a menny zárva maradt - és a gonosz gondolatok továbbra is kísértették.

Végül ez a kegyes lelkipásztor látta, hogy két választása van. Az első az, hogy földre veti magát, sírva gyötrődik, és kétségbeesetten fetrengve bánkódik a számára felfoghatatlan bűn felett. Engedheti, hogy legyőzze a félelem, és a gonosz rettegéssel töltse el. Befelé fordulhat, és méltatlannak, elveszettnek, vétkesnek érezheti magát. Úgy tehet, mintha ő lenne saját főpapja, és megpróbálhat saját erejéből kilábalni abból, ami történt. Imádkozhat is: „Uram, te tudod, hogy ez nem én vagyok. Ha elég időt adsz, és türelmes leszel velem, akkor túljutok ezen.

Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy többé ne gondoljak gonosz dolgokra. Szeretnék visszajutni ahhoz az állapothoz, amelyben ez előtt a pokoli megszállás előtt voltam. Akármibe kerül, én kiszakítom magamat ebből a helyzetből.”

Ha a lelkész így tenne, éppen olyan lenne, mint Uzzijjá. Idegen tűzzel lépne be a szentélybe – illatáldozati edényében emberi erőfeszítéssel, és a test cselekedeteivel. Önmaga megszabadítására saját erőből törekedne, cselekedne és tevékenykedne.

R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 18.

Az egyik kedvenc sátoros történetem az, amikor Maria Woodworth-Etter és Aimee Semple McPherson találkoztak. Akkor még Aimee uta­zó evangélista volt. Nagyon szerette Etter testvérnőt, és vágyott rá, hogy találkozhasson vele, illetve részt vehessen egyik összejövetelén. Személyes véleményem az, hogy Aimee csak úgy falta a Mariáról szó­ló könyveket, és a saját elhívását nagymértékben Maria bátor kiállása által erősítette.

Influenzajárvány miatt le volt zárva Indianapolis városa, egészen addig, amíg Aimee evangélizációs autója meg nem érkezett a városba. A zárlatot azon az estén oldották fel, és Aimee ezt Isten beavatkozásá­nak tekintette. 1918. október 31-én ezt írta naplójába:

„Évek óta vágyom arra, hogy találkozhassak Etter testvérnővel, és az elmúlt hónapokban különösen sokat be­széltem róla. Vágyódtam arra, hogy hallhassam a prédi­kációját, és jelen lehessek az összejövetelén... Holnap nyitva lesz Etter testvérnő sátora és szívem kívánsága be­teljesülhet. Dicsőség az Úrnak!”

Az összejövetel után Aimee így írt:

„Együtt örültünk és dicsértük az Urat. Isten ereje leszállt - és ránk árasztotta áldásait.”

Másnap McPherson testvérnő örvendezve hagyta el a várost, hogy tovább menjen saját isteni célja, Kalifornia felé. Csak találgatni tudjuk, milyen emlékeket dédelgetett magában a Mariával való találkozás után.
Jóllehet Etter testvémő sosem beszélt nyilvánosan arról, hogy mi a véleménye Aimee-ről, útitársa, Bertha Schneider említést tesz erről. Egy alkalommal Etter testvérnő és Aimee ugyanabban a városban tar­tózkodtak. Szabad estéjük volt, így Maria csoportja Aimee összejöve­telére látogatott. Etter testvérnő azonban nem ment velük. Mrs. Schneider a következővel indokolja ezt: Etter testvérnő kifejezte két­ségeit Aimee szolgálatával kapcsolatban, amely szerinte egyre erőseb­ben emlékeztetett színházi előadásra és más népszerű látványosságokra. Én személy szerint úgy érzem, hogy Etter testvér­nő szentség mozgalmi múltjából fakadóan ez a megjegyzés nem kri­tikus, csak őszinte volt.

Korának sok nagy szónoka kereste fel a Sátort. Noha sohasem je­gyezték fel, hogy Etter testvérnő találkozott volna a legendás brit evangélistával, Smith Wigglesworth-szel, sokan úgy gondolják, hogy rengeteget tanult Mariától. Azt mondják, Wigglesworth sok mondatát Etter testvérnőtől vette át. Annyi bizonyos, hogy 1925-ben, Maria halála után, Wigglesworth vezetett egy összejövetel-sorozatot a Sátor­ban.

Sokak számára ezek a történetek esetleg ijesztően hatnak. Értsétek meg, hogy Isten napjainkban helyreállítja az Egyházban a természetfelettit. Némelyek, akik ezt a könyvet olvassák, talán félnek ettől. Néhányatokhoz esetleg szólt Isten, hogy imádkozzatok a gyülekezetben a betegekért, és nem tettétek. Lehet, hogy nem pontosan tudod, mi Isten akarata a gyógyulással kapcsolatban. Talán úgy érzed, hogy össze vagy zavarodva. Isten azt akarja, hogy az ember szabad legyen. Jé­zus azért jött, hogy az ördög munkáit lerombolja, és nem azért, hogy elszenvedje vagy együtt éljen vele. Az egyháznak meg kell tanulnia manapság, hogyan bánjon el a pusztítóval, és hogyan adjon életet az embereknek.

Túl sokan vagyunk, akik megmaradunk egy kényelmes doktrína vagy egy válogatós teológia határain belül. Istennek az az akarata, hogy Igéjének minden tanácsát hirdessék és bemutassák az emberek­nek. Jézus ezért ontotta a vérét. Kezdd el olvasni az Apostolok csele­kedeteit, és megtalálod benne, kik voltak, akik bemutatták a Szellem erejét, és kik voltak, akik ellene támadtak. Az apostolokhoz hasonlóan, Etter testvérnő az ellene irányuló nyomások és üldözések dacára is hű maradt Istennek teljes beszédéhez egész életében. Ugyanezt kell ne­künk is tenni. Átadta a fáklyát, és nekünk hűségesen tovább kell vin­nünk.

700-as Club - 4 csigolyatörés miatt 1% a túlélésre

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 16.

A pápai zsarnokság keserű gyümölcse

Amikor IX. Piusz, mindenhatóságáról kialakított álomvilágában élve, azt a hihetetlen nézetet próbálta az egyházra ráerőszakolni, hogy magának a hivatalnak olyan természetfölötti ereje van, hogy egy közönséges emberi lényt tévedhetetlenné tud tenni, az olaszok - feldühödve a pápa romlottsága és barbarizmusa miatt - meg akarták fosztani trónjától. Vádolva a pápaságot azzal, hogy „az elmúlt nemzedékek holttesteire építette fel bitorló hatalmának erődjét”, az olasz hazafi, Giuseppe Mazzini IX. Piuszt és a pápa elődjeit a következő ékesszólással ítélte el:

"Az Evangélium az egyetemes szeretetet és a testvériséget sugallja, de a pápa csak viszályt és gyűlöletet szított...; akinek a gyengét védelmeznie kellett volna az elnyomóval szemben, akinek a polgárok közötti békességet kellett volna szorgalmaznia, összehívta a bérgyilkosokat [Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából és Nápolyból), hogy gyilkos tőreiket az oltár kövén élesítsék, és eközben arra figyelmeztette a polgárokat, hogy ne merészeljenek felkelést szítani".

Az újonnan megalakult Olasz Királyság parlamentje 1861-ben Rómát fővárossá nyilvánította, annak ellenére, hogy még mindig a pápa volt zsarnoki uralkodója. Amikor elérkezett az idő, hogy ez a határozat törvényerőre emelkedjen, az olasz függetlenségért harcolóktól nem lehetett megtagadni ezt a követelést. Az összevont pápai, francia és osztrák haderő nem tudott ellenállni az olasz szabadságért és egységért harcolók hadseregének. 1870. szeptember 20-án, két hónappal később, hogy az I. vatikáni zsinat megerősítette a pápai tévedhetetlenséget, a pápát mint Róma provincia uralkodóját megfosztották trónjától. Cadorna tábornok csapatai legyőzték a pápai haderőt, és bevonultak a Róma falaihoz közel eső Porta Pia-ra. A népszavazás, amire már utaltunk, óriási többséggel megszavazta Rómának az Egyesült Olaszországhoz való csatolását.

IX. Piusz visszavonult a Vatikánba, és szentélyéből tüzelt szavaival ellenségeire. Több mint 130 szóból álló, Viktor Emánuelre kimondott átka a következő volt: „bárhol is legyen, akár a házában, akár a szabad ég alatt..., legyen átkozott...; átkozott legyen a szája, a szíve..., legyen ellene a menny minden hatalma...; legyen átkozott!” Többi ellenségéhez - a szavazatok szerint az olasz lakosság 99 százalékához - a pápa a következő szidalomáradatot intézte „a mindenható Isten, valamint a szent apostolok, Péter és Pál tekintélyével”:

"Mindazoknak, akik... földterületeink provinciáinak vagy e nagyszerű város [Róma] inváziójának, bitorlásának és elfoglalásának bűnében vétkesek..., kiátkozásban és más, az egyház által kiszabott büntetésekben lesz részük, amit a szent egyházi törvénykönyv, az apostoli iratok és az egyetemes zsinat, különösen a tridenti zsinat rendelkezései szentesítenek."

Természetesen a pápa kifakadásai ez alkalommal teljesen hiábavalók voltak. Az olaszokat nem hatotta meg a tévedhetetlenség új dogmája, és Rómát a mai napig is az olasz kormány irányítja. Ahogyan ezt már említettük, a Mussolinivel kötött 1929-es konkordátum a pápának autonómiát biztosított egy városállam, a Vatikán fölött, amelyik ezentúl egyenlő státuszt élvez a világ többi országával.

A Vatikán nem semmisült meg, és a római katolikus egyház sem zsugorodott össze. A világon összesen közel egymiiliárd tagja van. A pápának az egész világra kiterjedő befolyása - bár sokkal árnyaltabb és kifinomultabb - nagyobb, mint valaha. János apostol látása még mindig rendkívül pontos, bár még sok szempontból beteljesülésre vár.

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

Ahhoz, hogy Isten megbocsásson az embernek, nem volt elég, hogy Ő mindenható, sem az, hogy szeretett minket. Igazsága nem engedte meg, hogy szőnyeg alá söpörje a bűneinket. A bűnökért valakinek bűnhődnie kellett, mert „vérontás nélkül nincsbűnbocsánat”. A bűn tette szükségessé a keresztet. Ebben az áldozatban a világ összes bűnét és gonoszságát magához vonzotta, mint mágnes a vasreszeléket, hogy a kereszt megemésztő tüzében végleg megsemmisítse. És miközben minket arra hívott el, hogy „örüljünk az Úrban mindenkor”, az isteni ének rövid időre elhallgatott, amikor mindez történt. Betölti-e ez a szívedet hálával? REINHARD BONNKE

David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 4.

Újra és újra megismétli a szerző a lényeget: Krisztus a mi egyetlen és kizárólagos főpapunk. Egyszeri áldozata elég arra, hogy minden hiányunkat fedezze mindörökre. A levél írója megpróbálja közel hozni kortársaihoz ezt a lényeges üzenetet, ezért Jeremiás prófétát idézi: „Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket” – ezt is mondja: „Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!” Ahol azonban ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat. Minthogy tehát bizalom adta szabadságunk van arra testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk, – s ezt a bejárást új és élő útként ő szentelte fel nekünk a függönyön, azaz saját húsán keresztül –, minthogy továbbá van egy nagy főpapunk az Isten háza felett, járuljunk igaz szívvel, kiteljesedett hittel, a rossz lelkiismerettől vérhintéssel megszabadított szívvel, tiszta vízzel megmosott testtel Istenhez,” (10,16-23a)

Megtanulhatjuk ebből, hogy a mi főpapunk új szövetséget vagy megállapodást léptetett életbe, amely szerint – ahogyan ő mondja – törvényeit a szívünkbe írja. Ezenfelül azt is ígéri, hogy megtanít útjaira és arra, hogy miként maradhatunk meg az ő szentségében. Mindennek végrehajtásában a közvetítő a Szent Szellem. Amellett, hogy a levél szerzője felvázolja ezeket a csodálatos igazságokat, erőteljesen figyelmeztet is minket. E figyelmeztetés ugyanaz, mint amit egykor Uzzijjá kapott:

„Mert ha önként vétünk azután, hogy az igazságra való újra ráismerést elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat, hanem csak az ítéletnek bizonyos félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat. Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia. Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta. Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr megítéli népét.”” (10,26-30)

Az igerész szerzője megpróbál nagyon józanul figyelmeztetni: Bőséges ismeretre tettél szert Krisztus főpapságáról. De ha nem támaszkodsz az ő véráldozatára – ha megpróbálsz a magad főpapja lenni, és saját erőd által állni ellent a bűnnek, emberi erőfeszítésed idegen tüzét hozva Isten elé –, akkor az áldozatodat Isten nem tudja elfogadni. Nincs más áldozat, csak a Krisztusé. És ha megkerülöd az ő áldozatát a magadé javára, akkor értéktelenné teszed az ő szövetségének vérét. Megbántod Krisztust, aki a te egyetlen és kizárólagos főpapod, aminek a következtében el kell szenvedned az ő bosszúállását.

Uzzijjá megkísérelte, hogy vér nélkül lépjen Isten elé – vagyis saját áldozatát, erejét és jó cselekedeteit akarta odavinni. Azonban nincs más út az Atyához, csakis az áldozat vére: vagyis Krisztus vére.

700-as Club - Matt Krueger új szíve

Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 6.

Az emberi szellem szerepe
Feltétlenül meg kell értenünk, hogy csak szellemünkkel “is­mer­he­tünk” meg egy másik embert. Ha sikerül megismernünk valakit, akkor em­be­ri szellemünk az, ami ezzel az ismerettel rendelkezik. Egy ember is­me­re­te lényegét tekintve szellemi ismeretet jelent: “Mert kicsoda tud­ja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szel­le­me, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, ha­nem­ha az Istennek Szelleme.” (I. Korintus 2: 11.)

Személyes kapcsolatainkban szellemünkkel kapcsolódunk egy­más­hoz. Ha ezen a szinten nem jön létre kontaktus, akkor nincs személyes meg­ér­tés és személyes megismerés. Emlékezz csak vissza azokra az al­kal­mak­ra, amikor beszélgettél valakivel, és érezted, hogy “klap­pol­nak” a dolgok! Rezonáltatok egymásra, egy hullámhosszon voltatok, vagy ne­vezd, ahogy akarod. Hogy érezted magad utána? Elevennek, iz­ga­tott­­nak, felüdültnek, néha szinte eufórikus állapotba kerültél. Az tör­tént, hogy megérintetted a másik ember szellemét. Még ha nem is érez­tél ilyen drámai reakciókat, akkor is tudod, hogy ott valami va­ló­sá­gos do­log történt, talán szavak nélkül, ami kívülállók számára ér­dek­te­len vagy észrevehetetlen volt, mégis tudod, hogy igazi kapcsolat jött létre közöttetek. Szívetek kommunikált egymással, élet áradt kö­zöt­te­tek. Hasonlítsd ezzel össze azokat a tapasztalataidat, amikor egy lát­ha­tat­lan üvegfal volt közötted és a másik ember között. Szavak, köz­he­lyek, érvek, információk, kritikák hangzottak el. Ezután hogy érez­ted ma­gad? Unott, frusztrált, üres, csalódott, kedvetlen voltál. Ki­nyúl­tál egy má­sik ember szelleme felé, de egy sorompóba, egy át­ha­tol­ha­tatlan fal­ba ütköztél.

Ebben rejlik a kérdés lényege, amivel csak nagyon ritkán fog­lal­koz­­nak kielégítően a kommunikációról szóló könyvek. Az emberek kö­­zöt­ti kommunikáció és a másik ember megismerése szellemi szin­ten zaj­lik. Elménk ezen a szinten egymaga képtelen ennek a fel­adat­nak az el­végzésére. Nem is úgy jön létre a kommunikáció, hogy ér­zel­me­ink­kel megérintjük egymást, hogy kiteregetjük az érzelmeinket. Az ér­zel­mek mindig valaminek az eredményei vagy melléktermékei. A va­lós sze­mélyiség az érzelmek és gondolatok mögött van, és csak úgy tu­dunk hozzáférni, hogy kinyújtjuk kezünket emberi szelleme felé.

Megjelent! Eltökélt szívű férfiak

Míg a legtöbb férfi mély megbánások közepette távozik az életből, lesznek, akik eltökélik magukat, hogy azért élnek, ami a leginkább számít.

A Merj szeretni! (valamint a Tűzálló és a Valóban bátrak) New York Times bestseller listavezető szerzői most a hit, a család és az apaság bibliai röpiratát adják át azoknak a férfiaknak, akik hosszú távú sikerekért akarják élni az életüket. Ez valóban férfias eltökéltséget igényel. Az eredmény azonban, ahogy az a könyv lapjain kibontakozik – a múltad béklyóitól való megszabadulás; feleséged szeretettel teljes bizalmának és gyermekeid szívének megnyerése; és egy olyan örökség előkészítése, ami túlnő azon, amit saját apád hagyott rád –, igazi motivációt jelenthet az életüket és hivatásukat komolyan vevő férjek és édesapák számára. A tiszta szívből származó eltökéltség képessé tesz arra, hogy lásd, merre is visz az utad. Célegyenest előre, a megújult hűség felelősséget is felvállaló életébe.

A könyv ára: 2950.- Immanuel Kiadói ár: 2450.-

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 15.

Tévedhetetlenség vagy ingatagság

Ahogyan erre már az előzőekben is utaltunk, a zsinaton jelenlévők közül sokan „undorral távoztak még azelőtt, hogy az bezárult volna”. 1870. július 17-én, egy nappal azelőtt, hogy a szavazást megrendezték, a tévedhetetlenséget ellenző püspökök közül ötvenöten kijelentették, hogy „a Szentatya iránti tiszteletük miatt nem kívánnak részt venni a szavazáson”, majd tiltakozva elhagyták Rómát.

1870. július 18-án mindössze 535 „igen” szavazat volt, vagyis a szavazásra jogosult 1084 személyből kevesebb, mint a fele szavazott így. A vatikáni újságok azonban ezt a résztvevők egyhangú szavazataként kommentálták. Hivataluktól való megfosztással és hasonlókkal fenyegetőzve, a pápának végül sikerült elérnie, hogy a tévedhetetlenség ellenzői alávessék magukat akaratának.
Ilyen botrányos és minden bibliai alapot nélkülöző módon lett a pápai tévedhetetlenség a katolikus egyház dogmájává. Sajnos, túlságosan kevés katolikus van ezzel tisztában.

Dupanloup püspök 1870. június 28-án a következőket írta naplójába: „Nem megyek el többet a zsinatra. Az erőszak, a szégyentelenség, de leginkább a hamisság, a hiábavalóság és az állandó hazudozás az, ami arra kényszerít, hogy távol maradjak”. 1870. augusztus 26-án tizennégy német teológus a következő nyilatkozatot tette: „Az erkölcsi kényszertől és egy magasabb hatalom beavatkozásától mentes szabadság sine qua non [elengedhetetlen feltétel - a ford.] minden ökumenikus zsinat számára. Ez a fajta szabadság hiányzik ezen a zsinaton...”
Nagyon is leleplező a következő, Haslernek a vatikáni levéltárban végzett kutatásai során napvilágra kerülő részlet IX. Piusz jellemével és magatartásával kapcsolatosan:

A már-már beteges miszticizmus, a gyerekes hisztéria, a dolgok iránti sekély érzéketlenség, az időnkénti elmezavarok, a nem megfelelő stílusú hangnem használata még a szigorúan hivatalos beszédek alkalmával is, valamint a szenilis makacsság jól jelzi a realitás iránti érzékenység teljes hiányát...
Ezen kívül, olyan nagyzási hóbortban szenvedett, amit nehéz elmondani is. 1866-ban... IX. Piusz teljes mértékben önmagára vonatkoztatta Jézus Krisztus szavait: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

1871. április 8-án Harry von Arnim-Suckow gróf a következőket írta a birodalmi kancellárnak, Ottó von Bismarcknak arról, hogy hogyan kísérelt meg IX. Piusz csodát tenni: „...ahogy elhaladt a Trinita dei Monti templom előtt, a pápa egy ott fekvő nyomorékra rákiáltott:
‘Kelj föl, és járj!’ A kísérlet azonban kudarcot vallott.”

A történész Ferdinand Gregorovius ezt megelőzően, 1870. június 17-én ezt jegyezte fel naplójába: „A pápa az utóbbi időben nagyon felbuzdult, hogy kipróbálja tévedhetetlenségét... Egyik sétája alkalmával odaszólt egy bénának: ‘Kelj fel, és járj!’ A szerencsétlen megpróbált felállni, de azonnal összecsuklott, mire ‘Isten alkormányzója’ alaposan méregbe gurult. Most már tényleg azt gondolom, hogy ez az ember nem normális.”...

IX. Piusz más területen is nagyzási hóbortban szenvedett. Voltak olyanok, még a püspökök között is, akik őrültnek vélték, vagy legalábbis patologikus tünetekről beszéltek. A katolikus egyház történésze, Franz Xavér Kraus naplójában a következő feljegyzést találjuk:

„IX. Piuszról jut eszembe - és véleményemmel Du Camp is egyetért -,
hogy 1848 óta a pápa egyszerre elmebeteg és gonosz”.

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

Ha imaalkalomra egybejövünk, néha valaki ezt mondja: „Urunk, légy itt ma köztünk! Légy jelen!” Szükséges ezt kérni? Jézus azt mondta, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott van közöttük. A „Légy velünk, Urunk!” szinte azt sugallja, hogy ő csak akkor hajlandó köztünk lenni, ha nyomást gyakorlunk rá, mint ahogy a Baál papok tették a Kármel-hegyén. Ez hit? A hit elhiszi, amit Jézus mondott. Miért kellene egész éjszakákat átkönyörögni olyasmiért, amiről Isten kijelentette, hogy egyébként is megtenné?! Vannak imádságok, amelyek a hit helyett inkább a bizalom hiányáról tanúskodnak. Legyen áldott napotok! REINHARD BONNKE

ISTEN AKARATA. Tudtad, hogy Istennek terve és akarata van az életedre nézve? Az isteni akarat megértése nem kemény kutatómunka, hosszú imádság, gondolkozás vagy áldozathozatal eredménye. Azzal kezdődik, hogy hozol egy döntést a szívedben, hogy számodra az Isten akarata a legfontosabb, fontosabb mint bármilyen siker. Semmi baj a sikerrel, a gazdagsággal vagy a híressé válással – egészen addig, amíg ez az Isten akarata számodra. Ha viszont nem az, akkor minden, amit ezen kívül elérsz, valójában kudarc. Ha Krisztus követője vagy, már nem gondolkodhatsz úgy, mint egy világi ember. Úgy kell gondolkodnod, mint Isten embere. Keresztényként az egész életedet újra kell gondolni. Gondolkodj róla aszerint, ahogyan Isten gondolkodik, gondolkodj a bibliai minta szerint, és ne gondolj sokat magadról, inkább légy alázatos. Köszönd meg Istennek, hogy vezet a döntéseidben, terve van az életeddel, helyreigazít, ha kell, vigyáz a lépteidre, és egészen addig, amíg tested, lelked és értelmed hozzá tartozik, nem élhetsz sikertelen életet! Sokan állandóan attól rettegnek, hogy kiesnek Isten akaratából. Én nem gondolom, hogy Isten azt várná tőlünk, hogy állandóan vizsgálgassuk magukat, hogy benne vagyunk-e az Isten akaratában. Ez merő időpocsékolás, és legtöbbször csak önmarcangolást okoz. Azt tanácsolom, hogy bízd ezt Istenre! Ő végzi az ellenőrzést, és ő kormányoz. Az ő figyelmét semmi nem kerüli el. Azt mondja: „Szemeimmel tanácsollak” (Zsolt 32,8). Az Ő szemei mindent látnak. Ő tudja, hol kell lenned, és ha valami nem is lenne a helyén, Ő helyreigazítja. Csak annyit kér, hogy engedd oda a kormányhoz. A többit nyugodtan bízd Rá! Dőlj hátra és örülj, hogy ilyen Istened van! Legyen szép napod! REINHARD BONNKE

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 4.

Itt most elmondok egy személyes bizonyságot.
A Brit Hadseregben tértem meg, töltekeztem be Szent Szellemmel. Isten akaratából pusztába, sivatagba kerültünk. A sivatagban három évet töltöttem megtérésem után, de amikor a sivatagról beszélek, akkor valóban homokos végtelenséget értek alatta. Akkor igazán meg tudtam érteni Izrael gyermekeit.

A sivatagban feküdtem, homokot ettem, homokot ittam, homokban mosakodtam, és tele volt a szemem, a fülem, még a böröm színe se látszott meg. A nappal forró volt, az éjszaka pedig keményen hideg. Nem volt a fejünk fölött semmi, csak takarók. Ez valóban személyes tapasztalat volt, amit kint szereztem 1941-42-ben. Akkor még nem tanultam meg, hogy a morgolódás az bűn. Három takaróm volt, azaz valójában négy - minden angol katona ennyit kapott. Volt egy takaró, amelyet mindegyik fölé értékeltem. Ez egy lópokróc volt. Nem volt valami finom, de kétszer akkora volt, mint a többi és mégis egynek számított, és azt mondhatom, hogy minden holmim között a Bibliám után ezt a lópokrócot értékeltem legtöbbre. Arra, hogy hogyan kaptam, már nem emlékszem. Egy éjszaka ott feküdtem háton a homokban, ezekbe a takarókba csavarva, és gondolkoztam: "Isten, miért küldtél engemet a sivatagba? Túl jó vagyok egy ilyen helynek." Ahogy ott feküdtem a hátamon kinyúlva, különös dolog történt.

A kezem kinyúlt vízszintesen a földön, pontosan abba a helyzetbe, amikor egy személyt keresztre feszítve ábrázolnak és valahogy a takarók úgy rámcsavarodtak, hogy nem tudtam mozogni. Isten azt mondta: "itt vagy a kereszten" és ott is voltam szó szerint, meg voltam feszítve ebben a tartásban.
Néhány nappal később ugyanazokba a takarókba csavarodtam, és ez alkalommal a kezem bent volt a takarókon belül, de ott sem tudtam akkor megmozdulni, se a karomat kiszabadítani - és Isten azt mondta: "Most el vagy temetve, becsavarva és eltemetve." Tehát nagyon élénken megtapasztaltam ezt az igazságot. Egész más ezt elméletileg megtanulni, mint valóságban megtapasztalni. Három évig tartott, hogy abbahagyjam a sivatagi morgolódást és amikor befejeztem a morgolódást, tudjátok mi történt? Kikerültem a sivatagból és akkor már fájt kikerülnöm. Ez egy másik dolog, amibe most nem tudok belemenni, de sírtam, amikor elmentem a sivatagból, mert nagyon megszerettem az ottani embereket; de ez egy egészen más történet.

Minél többet morgolódsz, annál tovább maradsz a sivatagban. Tudjátok
a Biblia mit mond a 68-as Zsoltárban? A lázadók szárazföldön lakoznak. Itt a
helyük a lázadóknak.

700-as Club - Megvakultam Irakban

David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 3.

NÉZZÜK MEG, MIT IS JELENT JÉZUS FŐPAPSÁGA!

A Zsidókhoz írt levél első hét fejezete telve van a hitről, a hitetlenségről, a szentségről, Isten hangjának meghallásáról, az Istenben elnyerhető nyugalomról, az imádságról, a szövetségkötésekről, a Szent Szellem szolgálatáról és még sok másról szóló tanításokkal. Majd a Zsid 8-ban a szerző ezt a megállapítást teszi: „Az elmondottaknak pedig ez a summája...” (Zsid 8,1). Ezt mondja nekünk: Itt van a lényege mindannak, amiről beszéltem. Mindaz, amit az előző hét fejezetben kifejtettem, ebben az egy gondolatban foglalható össze. És ha ezt nem érted meg, akkor az egészet elvétetted.

Most jön az egésznek a lényege, az elképzelhető legnagyobb dolog: „...olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ül a mennyekben...” (8,1). Minden igehirdetésnek és szellemi megértési folyamatnak ez a záróköve: Olyan főpapunk van, aki dicsőségben ül a trónon. Jézus Krisztus a mi irgalmas és könyörületes szívű főpapunk, aki a szentséges Atya előtt állva közbenjár értünk. Azt akarja, hogy megértsük: a harcot nem nekünk kell megharcolnunk, mert közbenjárása által mindent elvégez helyettünk. Mindezt pedig úgy teszi, hogy közben megtartja a szövetséget, amelyet az Atyával kötött mindörökre.

Hadd fejtsem ki jobban, mit jelent Krisztus főpapsága. Az ősi Izraelben a főpap belépett a szentek szentjébe a vérrel (9,7). És amikor már bent volt, áldozatot mutatott be a nép bűneiért. „...a másodikba [a szentek szentjébe] azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért” (uo.).

A különbség abban áll a ma érvényes új szövetség hatálya alatt, hogy a főpap tisztét Krisztus tölti be: „...a tulajdon vérével ment be [Krisztus] egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett” (9,12). „Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.” (9,24) „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (10,14)

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 14.

Tragikus komédia

Semmi kétség afelől, hogy a tévedhetetlenség követelése tovább erősíti azt a zsarnoki uralmat, ami már eddig is a pápaság szembetűnő jellegzetessége volt. A despotizmus ugyanakkor még inkább elősegíti az igazság semmibe vételét, hiszen a zsarnoki uralkodó hatalmát mindenáron fenn kell tartani. IX. Piusz emberi jellemének eltorzulása sokak számára szembeötlő volt. Jóllehet személyesen engedélyezte, hogy megjelenjen az a cikk a La Civilita Cattolica-bán amelyik a tévedhetetlenséget célzó kampány elindítója volt 1869 februárjában, mégis azt állította egy külföldi nagyköveteknek tartott audiencián, hogy erről
egyáltalán nem tudott semmit. Bár a hazugság nagyon átlátszó volt, a pápa nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy minden józan gondolkodású ember átlát rajta. Még cikkeket is írt, természetesen álnéven, és azt állította, hogy ehhez semmi köze.

Clifford, Ramadie és Piacé püspökök az ellen tiltakoztak, hogy IX. Piusz rendkívül megalázó módon nyilatkozott velük kapcsolatban a nyilvánosság előtt, de a pápa most is „tagadta az egészet”. Sokan fültanúi voltak, hogy Henri Marét püspök, a párizsi Sorbonne dékánja IX. Piuszt „csalónak és hazugnak” nevezte.

IX. Piusz állandóan fenyegetést és megfélemlítést alkalmazott, színfalak mögötti cselszövéseket forralt, és azonnal leleplezte azokat, akik a tévedhetetlenséget nem nézték jó szemmel. Mégis, a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy ő „egyáltalán nem kívánja befolyásolni a zsinatot”. „Túlságosan magas azoknak a tényeknek a száma, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják, és ez túlságosan is nyilvánvaló” - írja Trauttmansdorff gróf Bécsnek 1870. június 22-én.

A fenti és még számos egyéb, a pápa becstelenségére vonatkozó bizonyíték fényében Gustav von Hohenlohe a következő megjegyzést teszi: „Nincs szükségem további érvekre [a pápai tévedhetetlenség ellen] azon kívül, hogy egész életemben még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki annyira közömbös lett volna az igazság iránt, mint IX. Piusz”.

Ilyen volt az az ember, aki despota hivatalának hatalmát használta fel arra, hogy a püspököket a többség által ellenzett dogma elfogadására kényszerítse. Dupanloup püspök 1870. április 15-én feljegyezte, hogy a püspökök közül sokan azt mondták, hogy „inkább meghalnak, csak ne kelljen ezt végignézniük”. Voltak közöttük olyanok is, akik „megkeseredtek az állandó zaklatásoktól és a kétségbeeséstől, vagy megbetegedtek”. Sokuk számára a zsinat nem volt egyéb, mint egy megalázó játszma vagy egy tragikus komédia. Georg püspök Strossmayer azt panaszolta, hogy az I. vatikáni zsinaton „nem volt meg az
igazi zsinathoz illő szabad légkör, és így semmivel sem lehet igazolni a
zsinat határozatait a katolikus világ előtt. Az erre vonatkozó bizonyítékok teljesen evidensek”.

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

A 2. Mózes 20,20 kétféle félelemről beszél: „Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek!” Isten félelme nem más, mint a nagyságához való tiszteletteljes viszonyulás, és ez jó, mert a javunkra van. Ez visszatart minket attól, hogy olyan dolgokat kövessünk el, amelyek Isten szemében bűnök. Vagy Istent féljük, vagy minden mást, mert mindig attól félünk, ami nagyobb nálunk. Az istenfélelem ISTEN FÉKJE az életünkben. Az Újszövetség a félelemre általában a görög „phobosz” szót használja. Jézus azt mondta: „Ne legyen phoboszotok, legyen hitetek!” Egyes helyeken azonban egy másik szó szerepel a félelemre, a „deilia”, amely gyávaságot vagy félénkséget jelent. „Mert nem a félelemnek (gyávaságnak, félénkségnek) szellemét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét.” (2Tim 1,7). A félelem és a félénkség megbénít, de hittel legyőzhető! „Ne félj, csak higgy!” (Lukács 8,50). A hit nem egy érzés. A legrosszabb körülmények között is a hit felszabadít minket a félelem bénító hatásától, és győzelmet ad fölötte. Nekünk csak az örvendezés marad. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4). Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 3.

Róma 6,6-ban azt mondja az Ige, hogy Isten tette által feszíttetett meg az óemberünk, a Galata 5,24-ben viszont ránk hárul a felelősség: "Mi megfeszítettük a testet". Isten dolgaiban ez nagyon jellemző. Isten munkája befejeződött, amikor Krisztus meghalt, de nekünk kell azt a gyakorlatba átvinni, amit Isten a kereszten elvégzett az életünkben. Isten ellátásáig nincs semmi probléma. A probléma az, amikor ezt át kell vinni az én személyes gyakorlatomba. Itt van a felelősség, ami rajtam van, hogy megfeszítsem az én testemet, nemcsak a kívánságokat, hanem az indulatokat és a hangulatokat is.
Kis ostoba szimpátiákat, amik nem Istentől valók, depressziórohamokat, önsajnálatot, ami nem kívánság, de éppen olyan halálos, és éppen annyira az ellenségtől van.

Sok keresztény azt mondaná: rendben van, a kapzsiság az bűn, a házasságtörés is bűn, de a hangulat emberi dolog. Pedig a depresszió, a félelemmel való telítettség éppen annyira a test cselekedete, mint a házasságtörés, paráznaság. Soha nem lesz győzelmünk, ha ezek megmaradnak, és eljön az az idő, amikor a kereszt szögeit át kell verni az önsajnálaton, a hangulatokon, azon a vágyon, hogy csodáljanak, hogy jót gondoljanak rólam.
Amikor Jézus a kereszten függött, akkor higyjétek el, hogy senki sem csodálta Őt és senki sem gondolt róla jót. Ez volt minden büszkeségnek a vége, minden vallásos önigazságnak a vége. Ennek a megvalósulása az életünkben egy folyamat. Már minden megvan Krisztusban. Az Ige azt mondja, hogy egy áldozatával tökéletesen befejezett mindent, hogy mi megszentelődhessünk. Ez egy folyamat, amíg megszentelődünk annak alapján, amit Ő tett. Neki nem kell többé semmit tennie. Minden el van készítve, de nekünk ezt meg kell ragadnunk, ami egy fájdalmas folyamat.

700-as Club - 10% az életre - Gyógyulás az ima erejétől

Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 5.

Hogyan ismerhetjük meg egymást?

Bizonyára abban rejlik minden kapcsolat szépsége és izgalma, hogy át­él­hetjük a létezés misz­té­ri­umát, és megismerhetjük azt a személyt, aki­hez kapcsolatom fűződik: ki is lakik abban a testben, ki néz rám azon a szempáron keresztül, és ki rejtőzik a mögött a viselkedés mö­gött. Ez a misz­térium valójában olyan mélységes, hogy némelyek arra a kö­vet­kez­tetésre jutottak: lehetetlenség egymást megismerni és valódi kom­mu­­ni­kációt folytatni. Ebben a megközelítésben csak annyit tud­ha­tok, amit megtapasztalok külső és belső világomból. Mindaz, amit át­ad­ha­tok embertársamnak, vagy amit átvehetek tőle, részleges, tö­ké­let­len, csak a saját tapasztalatainkról szóló kódolt üzenet. Nincs mód ar­ra, hogy megtudjam: vajon ezek az üzenetek számára is ugyanakkora je­len­­tőséggel bírnak-e, mint én szeretném, vagy ahogyan az ő mon­da­ni­va­­ló­ját magyarázom, az megfelel-e annak, amit ő velem közölni sze­ret­ne.

A Biblia azonban mindezek ellenére állítja, hogy lehetséges a va­ló­­di kommunikáció, ami ugyan nem tökéletes vagy teljes, mégis va­ló­di, meg­is­merhetjük egymást, nem teljesen ugyan, mégis úgy, hogy az va­­ló­­sá­gos és tartalmas legyen. Ennek az az oka, hogy a kom­mu­ni­ká­ció és a személyes megismerés már az ember teremtése előtt létezett, örök­­től fogva része Isten természetének. Az I. Mózes 1-ben azt ol­vas­suk, hogy amikor Isten megteremtette az állatokat, akkor megáldotta őket, és ezt mondta: “Szaporodjatok és sokasodjatok...”, de amikor az em­be­ri fajt alkotta meg, akkor megáldotta őket, és így szólt hoz­zá­juk: “Szaporodjatok és sokasodjatok...” Ádám és Éva alkalmas volt a párbeszédre, képesek voltak meghallani, megérteni és megválaszolni egy üzenetet. Ebből az következik, hogy nemcsak Isten ismeri az em­bert, hanem az ember is ismeri Istent, és az asszonyt is ismeri: “Ez már csontomból való csont és testemből való test...”

Ennek ellenére egymás megismerésének és megértésének módja ko­­ránt­sem magától értetődő. Ha az lenne, nem okozna olyan sok prob­lé­­mát, és nem igényelne akkora irodalmat, mint ahány könyv er­ről a té­má­ról évről-évre megjelenik. Gyakran megfoghatatlan marad szá­munk­­ra a megoldás. Mi a különbség aközött, hogy tudok valamit egy em­berről, vagy hogy ismerem? Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi több, mint egy szemtől-szemben történő találkozás. Évekig együtt dol­goz­hatsz va­lakivel, talán rendszeresen találkozol és beszélgetsz vele, vé­gül még­is ezt mondod: “Soha nem tudtam igazán megismerni”, vagy “So­ha nem éreztem, hogy megtudtam volna, ki is ő valójában”. Vi­szont az is meg­eshet, hogy mindössze egyszer találkozol valakivel, ta­lán csak le­ve­lezel vele, vagy még ritkábban az is megtörténhet, hogy el­ol­va­sol valamit, amit írt, és ennek az egyetlen dolognak az alapján na­gyon tiszta képet alkothatsz magadnak a személy lényegéről. Vajon mi az oka ennek a jelenségnek?

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 13.

A történelem nem nyújt segítő jobbot

Rottenburg püspöke, Joseph Hefele, az egyháztörténet egykori professzora, a következő szavakat intézte az I. vatikáni zsinathoz: „Bocsássanak meg, ha túl egyszerűen fejezném ki magam. Nagyon jól ismerem a történelem és az egyházi tanítások régi dokumentum-forrásait, az egyházatyák írásait, valamint a zsinatokat ahhoz, hogy azt mondhassam...: éjjel és nappal a kezemben voltak, és tanulmányoztam ezeket. Azonban e dokumentumok egyikében sem találtam meg a doktrínát [a pápai tévedhetetlenségről].” Hasler a következő bizonyítékokat bocsátja rendelkezésünkre:

"A halifaxi (Nova Scotia) érsek, Thomas Connolly mint a tévedhetetlenség pártfogója érkezett Rómába, és teljesen meg volt győződve véleménye megalapozottságáról. Hosszas tanulmányozás után azonban ennek ellenkezőjéről győződött meg...: ismételten felszólította a zsinat tagjai közül azokat, akik a pápai tévedhetetlenség pártfogói voltak, hogy bocsássanak rendelkezésére konkrét, az első három évszázadból származó iratokat erre vonatkozó bizonyítékként - de hiába. Saját vagyonából felajánlott ezer fontot (ma ez kb. 30 ezer dollár, illetve 3 millió forint) annak, aki a megfelelő írott bizonyítékokat rendelkezésére tudja bocsátani. Csak koholmányokat kapott kézhez." 

Von Döllinger, az egyháztörténelem egyik legnagyobb tekintélye, teljesen egyetértett Hefeiével. Könyvében (amit Róma betiltott) figyelmeztetett arra, hogy IX. Piusz a tévedhetetlenség dogmáját akarja megszavaztatni, és felhívta a püspökök figyelmét arra, hogy fontolják meg ezt a rendkívül fontos döntést:

"Az ősi hitvallások, a katekizmusok, az egyházatyák tanító szándékkal megírt írásainak egyikében sem esik még csak említés sem a pápáról, vagy arról, hogy a hitbizonyosság és a doktrínák tőle függnek.
Az egyháztörténet első évezrede alatt egyetlen doktrinális kérdésben sem döntött a pápa. Még a Krisztussal kapcsolatos vitában - ami hosszú ideig foglalkoztatta a keleti egyházat, és ami miatt számos zsinatot kellett összehívni - sem vett részt a pápa egyáltalán...

E korai időszakban a római egyház három polémiában játszott aktív szerepet - a Húsvét, az eretnek keresztség és a bűnbánati diszciplína kérdésében. A három vita közül egyik során sem tudták a pápák saját akaratukat, véleményüket vagy gyakorlatukat érvényesíteni, és a többi egyház is kitartott nézetének különbözősége mellett... Amikor Viktor pápa kísérletet tett arra, hogy Kis-Azsia egyházaira rákényszerítse a római vallást, és kizárja őket az úrvacsorai közösségből, próbálkozásai kudarcot vallottak."


Teljesen elfogadott történelmi tény, hogy a Krisztus utáni évszázadokban az egyháznak fogalma sem volt arról, hogy a római püspököt illetné meg az a jog, hogy döntsön a vitás kérdésekben, de még csak azt sem tartották róla, hogy tévedhetetlen. Sőt, amikor a pápák kezdték hangsúlyozni állítólagos tévedhetetlenségüket, amint ezt az előzőekben már láttuk, gyakran gonosz eszközökhöz folyamodva tették. Egy 1987-es Time-közvéleménykutatás szerint ma a katolikusok 93%-a vélekedik úgy, hogy „lehetséges az, hogy valaki nem ért egyet a pápával, és mégis jó katolikus”. Ennyit a tévedhetetlenség gyakorlati hatékonyságáról. Nem is csoda, hogy az egyház 1800 évig jól megvolt nélküle.

Reinhard Bonnke - Közel ötezer új megtérő EGYETLEN gyülekezetben! 4. nap

Kedves missziós barátaink!

Ma este csúcspontjára érkezett az evangélizációs kampányunk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Fergeteges hetünk volt - Jézus neve megdicsőült, a betegek meggyógyultak, a démonok kimentek az emberekből, az átkok megtörtek és ezrek születtek újjá! Dicsőség legyen az Úrnak!

Az együttműködő helyi gyülekezetek mai vasárnapi istentiszteletein már ízlelhették ennek a hétnek a jó gyümölcseit. Pásztoroktól hallottam, hogy a mai istentiszteletet elárasztották a friss megtérők - sőt, az egyik helyi pásztor elmondta, hogy több mint 4900 új megtérő volt a ma reggeli istentiszteletükön! Jóllehet a kampány véget ért, a Krisztus testében csak most kezdődik a munka itt Dar-es-Salaamban, a megtértek utógondozásával és tanítványozásával. Milyen öröm a világnak ezeken az aratásra kész mezein munkálkodni!

Amellett, hogy a helyszínen százezrek voltak jelen a hét során, az országos rádió és televíziós csatorna is ÉLŐBEN közvetítette az alkalmakat. Hallottunk bizonyságokat arról, hogy sokan az otthonukban, vagy a kórházi ágyukban fekve gyógyultak meg, miközben hallgatták vagy nézték a közvetítést. Egy asszony mesélte, hogy amikor múlt éjjel hallgatta a rádióban, ahogy imádkozom a betegekért, a teste elkezdett remegni, és egy négy éve meglevő daganat „kiesett” a testéből!

Nagyon hálásak vagyunk Istennek azért, hogy hatással tudtunk lenni egy városra, sőt egy egész országra az evangéliummal. Szeretném még egyszer megköszönni NEKTEK is - a világ minden részén élő „családunknak”, akik az imádságotokkal és adakozásaitokkal viszitek előre ezt a munkát. El sem tudjátok képzelni, milyen hatalmas áldás vagytok sok-sok drága lélek számára! Szeretünk benneteket, és hálásak vagyunk Istennek egyenként mindnyájatokért!

Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat

2013. augusztus 25. 

Reinhard Bonnke - Kígyó köpött a szemébe! Dar-es-Salaam, Tanzánia, 3. nap

Kedves missziós barátaink!

Túlárad a szívünk az örömtől! Olyan sok csodálatos gyógyulás és megtérés történt - mintha a menny megcsókolta volna a földet itt, Dar-es-Salaamban! Egy asszony elmondta a színpadon, hogy sok évvel ezelőtt egy fekete kígyó beleköpött a szemébe. Azonnal megduzzadt a szeme, és hamarosan teljesen megvakult. Ma este visszanyerte a látását! Egy másik asszony, aki több mint húsz éve süket a bal fülére, bizonyságot tett, hogy az imádság alatt olyan érzése volt, mintha valami kijött volna a füléből. Megkérte a melette álló barátnőjét, hogy beszéljen a fülébe, és legnagyobb ámulatára azt vette észre, hogy tökéletesen hall a bal fülére! Ismét egy másik asszony, aki jobb oldalára béna volt, teljes gyógyulást nyert, hasonlóan ahhoz a kisfiúhoz, aki tegnap a kórházban feküdt, és akkor gyógyult meg, amikor a rádióban hallgatta az élő közvetítést az alkalomról! Jézus fantasztikus! Az ő erejének és szeretetének nincsenek korlátai!

Ma reggel tartottuk a Tűz konferencia záró alkalmát. Miután Peter van den Berg testvérünk befejezte az igehirdetést, a delegáltak várakozása magasra csapott, mint amikor a folyó vízszintje megemelkedik. Hamarosan a gát átszakadt, és a Szent Szellem ereje kiáradt, mint az áradó folyó a földekre!

Veletek együtt az Aratásban:

Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és az egész CfaN csapat

2013. augusztus 24.

R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 17.

Miután negyvenöt éves szolgálata során több ezer prédikációt mondott el országszerte, Isten szólt Mariához, hogy építsen egy sátrat Nyugat-Indianapolisban. Sokan szerették volna, hogy legyen egy állandó hely, ahová bármikor el lehet menni a szolgálatára. Amerika minden részé­ről kapott ajánlatokat, de központi fekvése miatt Indianát választotta. Ahogy Etter testvérnőtól már megszokhattuk, a Sátor is a mai pünkös­di gyülekezetek modelljévé vált. Lakása mellett építtette fel a gyüleke­zeti házat, és élete hátralevő hat évében ott szolgált.

Abban az időben kevés nagy gyülekezet létezett, így tehát 1918-ban, amikor Etter testvérnő felépített egy ötszáz férőhelyes épületet, ez nem kis feladatnak számított. Szolgálata során Maria soha nem gyakorolt nyomást az emberekre, hogy anyagilag támogassák. A Sátor felépítése miatt azonban leveleket küldött anyagi támogatásért. A szükséges pénzösszeg befolyt, és az épület elkészült. 1918. május 19-én szentelték fel. Eddig egyetlen olyan hölgy szolgált, aki túlszárnyalta Maria „gyülekezetépítő” képességeit. Ezt az evangélistanőt Aimee Semple McPhersonnak hív­ták, aki sokat átvett Etter stílusából.

Etter testvérnő a Sátort otthoni bázisaként használta. Volt egy kü­lönleges látása arra, hogy kiválassza a megfelelő partnereket, akik az ébredéshez hozzájárulhatnak. Ennek eredményeképpen gyülekezete ma is létezik, jóllehet egy másik helyen, az Isten Gyülekezeteinek ré­szeként. Tömegesen jöttek az emberek a gyülekezetébe Amerika min­den részéről, és sokan közülük hűséges tagok maradtak. Egy férfi el­mondta, hogy „az emberek elindultak az oltár felé, és földre estek, mi­előtt odaértek volna”. Azt mondta, hogy sohasem látott szuggeszciót vagy hogy lökdösték volna az embereket. „Ez Istentől jött. Nincs sem­mi hamisság Etter testvérnő körül.”

Van egy szinte hihetetlen sátoros történet, amely egy romániai családdal esett meg. Kislányuk tüdőbetegségben szenvedett, ezért két pünkösdi asszony elment hozzájuk imádkozni. Miután felfedezték, hogy lányuk az ima hatására meggyógyult, a család keresett egy pün­kösdi gyülekezetet, és rátaláltak a Sátorra. Amikor először jártak ott, egy asszony, aki csodálatos módon meggyógyult rákból, felállt és 28 percen keresztül nyelveken szólt az emberekhez. Sokan csodálkoztak rajta, hogy Etter testvérnő miért hagyja őt ilyen sokáig beszélni. De a következő vasárnap választ kaptak a kérdésükre, amikor kiderült, hogy az asszony, noha sosem hallotta vagy tanulta, románul beszélt!

Ez a kis román család teljesen megrémülve ült, és saját nyelvén hallgatta - Isten üzenetét. Az apa volt az egyetlen, aki beszélt angolul. Azt mondják, hogy Maria és a Sátor tagjai „ugyanúgy várták az ilyen élményeket, mint némely felekezetben a dicséretet az istentisztelet végén”.

Egy másik történet a Sátorból egy fiatal fiú gyógyulásához kapcso­lódik. Tüdőbetegségben szenvedett, és egy ököl nagyságú daganata volt. Amikor az anyja Mariához vitte, ő azt mondta: „A Szellem kard­jával ki fogjuk vágni belőle.” így tehát Etter testvérnő vette a Bibliáját, és rácsapott a fiú nyakára - aki azonnal meggyógyult!

David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 2.

MI VOLT UZZIJJÁ BŰNE, AMIVEL ENNYIRE MEGHARAGÍTOTTA ISTENT?

Uzzijjá azzal vonta magára Isten haragját, hogy megpróbált úgy tenni, mintha ő lenne saját főpapja. így érvelhetett: Vagyok olyan szent, mint bármelyik pap. Ötven éve az Urat keresem. Erkölcsileg tiszta vagyok, szellemileg erős, és így járok az Úrral. Nincs bennem semmi rossz. Jótetteim, amelyeket az évek során véghezvittem, bizonyára nagyra növelték az Úrnál számon tartott aranytartalékomat. Ezért egyenesen bemegyek a szentélybe, és bemutatom neki ötvenévi hűségemet, mint áldozatot. Ezt teljes egészében el kell fogadnia.

Nagy veszélyt rejt magában, ha megpróbálunk Isten szentséges jelenlétébe – a szentek szentjébe – idegen tűzzel, saját jó cselekedeteink illatáldozatával belépni. Esetleg ezt gondolod: Én már tudom ezt. Nem vagyok olyan, mint Uzzijjá. Tudom, hogy a főpapom egyedül Jézus Krisztus. Sosem próbálnám a saját áldozatomat bemutatni az Úrnak. Nem mernék úgy lépni elé, hogy azt gondolom: becsületességem és jótetteim bármi érdemet is jelentenek. Bármilyen gonoszságot követett is el Uzzijjá, én nem vagyok vétkes abban.

Sok becsületes, igaz hívő azonban magát teszi meg saját főpapjává. Idegen tűzzel lépnek be a szentek szentjébe, éppen úgy, ahogyan Uzzijjás. Saját jóságuk, erejük, képességük és akaratuk illatáldozatát viszik Isten elé. Maguknak követelik a főpapságot, és – akár fölfogják, mit tesznek, akár nem – félreállítják Krisztust mint főpapot.

Ne gondoljátok, hogy ez nem történhet meg Jézus odaszánt követőivel! Tudjátok, minden hívő életében elkövetkezik az az idő – többnyire akkor, amikor legkevésbé várják –, amikor az ellenség elemi erővel árasztja el őket kísértésekkel, újra és újra feltörő vágyakkal, váratlan kudarcokkal. Ilyenkor kísérti meg legjobban a keresztényt az, hogy saját főpapjaként cselekedjen. Jön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy megpróbál maga áldozatot hozni, vagy pedig Jézus Krisztusra, mint legnagyobb főpapra támaszkodik, hogy ő végezze el az áldozatot.

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 12.

A diktatórikus hatalom engedélyezése

„Különösen azok a püspökök érezték a nyomást, akik pénzügyileg is a Vatikántól függtek” - panaszolta komoran több tagja a zsinatnak. Sokan úgy érezték, hogy „nyakukon a kés”, és arra kényszerítik őket, hogy helyeseljenek valami olyat, amivel a többség egyáltalán nem értett egyet.

Amikor az amerikai püspökök - a fenyegetések ellenére - továbbra is kitartottak amellett, hogy nem fogadják el a pápai tévedhetetlenséget, a pápa megparancsolta vezetőiknek, hogy „kötelező lelkigyakorlatban részesítse őket egy kolostorban”. Amikor John Stephanian nem volt hajlandó ennek a parancsnak eleget tenni, a pápai rendőrség az utcán letartóztatta. Ellenállása a csőcselék lázadását váltotta ki, és Stephaniant kiszabadították a rendőrök kezéből.

A jelenlévő püspökök megfélemlítésre irányuló intézkedéseket támogatva a pápai rendőrség rajtaütés-szerű házkutatásokat tartott. Lorenzo Randi, a rendőrség pápai minisztere és később bíboros, az újságíróknak minden levelét elkoboztatta a Vatikán postáján, és a legkeményebb hangvételű riportokat megsemmisítette.

J. H. Ignaz von Döllingernek, a kor egyik legkiemelkedőbb katolikus történészének és teológusának jutalma 47 évig tartó római katolikus teológusi és történészi munka után az volt, hogy egyháza kiközösítette. Bűne, hogy rámutatott: a pápa tévedhetetlenségre vonatkozó követelését egyáltalán nem lehet alátámasztani sem a Szentírással, sem az egyházi hagyományokkal. Minden valószínűség szerint ez volt az uralkodó nézet a katolikus történészek és a püspökök többsége körében, akik akkor Róma egyházához tartoztak. Von Döllinger monumentális írását, A pápa és a zsinat (The Popé and the Council) c.
művét közvetlenül az I. vatikáni zsinat előtt adták ki, és azonnal indexre is került. IX. Piusz nem nézte jó szemmel, ha a püspökök a következőhöz hasonló történelmi tényekről olvasnak:

"Tertullianusz vagy Küprianosz egyáltalán nem ismertek el semmilyen pápai előjogot vagy kiváltságot a doktrinális kérdések eldöntésében. A görögök, Euszebiosz, Szent Athanáziosz, Szent Basiliusz, a két Gergely és Szent Epiphaniusz sem ejtenek egyetlen szót sem arról, hogy a római püspök bármiféle kiváltságokat élvezne. A görög egyházatyák közül a legbőbeszédűbb, Szent Krüszosztomusz is hallgat ebben a kérdésben, és ezt teszik a latinok is, Hilariosz, Zeno és Szent Ambróziusz is...

Szent Ágoston többet írt az egyházról, annak egységéről és tekintélyéről, mint az összes többi egyházatya együttvéve...; minden érvet felsorakoztat amellett, hogy a donatistáknak vissza kell térniük az egyházba, de a pápai székről mint olyanról semmit sem tud."

Reinhard Bonnke - Dar-es-Salaam, Tanzánia, 2. nap

Kedves Missziós Barátaink!

Ma is ezrekkel örvendezünk együtt, akik üdvösséget és szabadságot nyertek itt, Dar-es-Salaamban, Tanzánia legnagyobb városában. Ma este egy nagyon erős üzenetet prédikáltam a megtérésről, és egyértelművé tettem az embereknek, hogy nem elég egy imádságot elmondani - Jézus követése azt jelenti, hogy az életünk drámaian megváltozik. Szinte fizikailag éreztem, ahogy sokakat eltalál az üzenet, amint a Szent Szellem meggyőzte, és Krisztushoz vonzotta őket. Szeretem az evangéliumot egyszerűen prédikálni. Valóban Isten ereje az üdvösségre!

Az egyik helyi pásztor elmondta nekem ma este, hogy ennek a mostani evangélizációs kampánynak már most van egy váratlan mellékhatása, mégpedig az, hogy a sok különféle hátterű és felekezetű gyülekezet példátlan módon munkálkodik együtt. Megköszönte nekünk ezt az áldást - mi pedig most továbbítjuk a köszönetét nektek.

Még mielőtt sor kerülhetett volna azoknak a bizonyságtételét, akik az este meggyógyultak, a rendőrség időtúllépés miatt berekesztette az összejövetelt, mivel a városban kijárási tilalom van érvényben. Egy rendőrtiszt végig mögöttem állt a színpadon, amíg bezártam az alkalmat. De azt még nem állhattam meg, hogy ne kérjem meg a tömeget, hogy tegye fel a kezét, aki gyógyulást élt át, és szó szerint kezek ezrei emelkedtek a magasba! Dicsőség az Úrnak!

Holnap délelőtt lesz a Tűz konferencia záró alkalma, amikor is imádkozni fogunk a Szent Szellem hatalmas kiáradásáért a résztvevők életében. Köszönjük, hogy imádságaitokban folyamatosan hordoztok minket!

Együtt veletek az Aratásban,

Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat

2013. augusztus 23.

Forrás: http://danielkolenda.com/index.php/2013/08/23/unprecedented-church-unity-dar-es-salaam-tanzania-day-2/

Reinhard Bonnke - Dar-es-Salaam, Tanzánia, 1. nap

Kedves Missziós Barátaink!

Röviddel ezelőtt ért véget az első evangélizációs esténk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Ma reggel, amint Peter van den Berg és én elkezdtünk prédikálni a Tűz konferencia résztvevőinek, elkezdett esni az eső. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak az emberek erre a kedvezőtlen helyzetre, de ahelyett, hogy szétszaladtak volna, vagy behúzódtak volna valahova, egyszerűen a fejük fölé emelték a műanyag széküket, és így hallgatták tovább a prédikációt! Ezért is szeretem annyira Afrikát! Az emberek éhesek Istenre és az Ő Igéjére, és biztos vagyok benne, hogy Isten hatalmasan megelégíti és megáldja őket ezen a héten.

Ma este Jézus véréről prédikáltam, és a hatás, amit az üzenet kiváltott a tömegből, elemi erejű volt: démonok mentek ki megszállottakból, betegségek és sérülések gyógyultak meg, de mindenekelőtt és mindenekfölött, sok ezren fogadták be Jézus Krisztust, és tették Úrrá az életükben.

Az esőzések miatt a hangtechnikánk összeomlott. Éppen elkezdtem volna a megtérésre hívást, amikor elment a hang. Egyszerűen ott álltam a színpadon, és vártam, hogy visszajöjjön a hang, a hatalmas tömeg pedig, ahelyett, hogy morgolódott volna, vagy szétszéledt volna, elkezdte dicsőíteni az Urat, majd egyre hangosabb ütemes skandálás kezdődött, és hamarosan az egész tömeg zúgta: „JÉ-ZUS, JÉ-ZUS, JÉ-ZUS!” Felemelő percek voltak! Tényleg az aratás különleges napjait éljük! Ó, micsoda öröm!

Ma este egy asszony azonnal meggyógyult egy nagy fájdalmat okozó mellrákból. Örömtől könnyező szemmel mondta el, hogy minden tünete teljesen eltűnt! Egy másik asszony agydaganatból gyógyult meg. Sánták dobták el mankóikat, és jártak, és sokakból démonok mentek ki. És ez csak az első este volt, de azt hiszem bátran kijelenthetem: rendkívüli hétnek nézünk elébe!

Köszönjük az imádságaitokat!

Veletek együtt az Aratás munkájában:

Daniel Kolenda, Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat

2013. augusztus 22.

Forrás: http://danielkolenda.com/index.php/2013/08/22/extraordinary-days-dar-es-salaam-tanzania-day-1/

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

Mi történik a bűneinkkel, hova kerülnek? Mikor elkövetünk egy bűnt, az olyan mint egy jelentéktelen kis erecske. Aztán elkövetünk még egyet, és még egyet, és ezek mind összefolynak, lesz belőlük egy patak, majd egy folyó, aztán folyammá hízik, a bűn Amazonas folyójává, ami hömpölyög tovább valahova. Hogy hova, azt a Biblia kijelenti: a Golgota keresztjéhez, még inkább Krisztusban Istenbe a kereszten. Ennyit mondhatunk erről. Szenvedése, amit ebben a megmentő cselekedetben átélt, szavakkal ki nem fejezhető és értelemmel fel nem fogható. Csak Isten tudja helyesen értékelni, amit Isten átélt. REINHARD BONNKE

Ma már vannak eszközeink, melyekkel a láthatatlant láthatóvá tesszük. Infravörös kamerával fényképeket készíthetünk a legsötétebb éjszakákon is. A rendőrség radar helikoptereket használ, amely a bűnözőket észreveszi sötétben is a fák mögött vagy a bokrok alatt. A szellemi valóságban sem kell senkinek sötétben járni, mivel van egy eszközünk, amivel „láthatjuk a láthatatlant” (Zsidó 11,27). Ez az eszköz a hit - a mi infravörös készülékünk. Segítségével úgy mehetünk keresztül a világ sötétségén és tudatlanságán, mintha fényes nappal közlekednénk. A hívők a „a világosság és a nappal fiai” (1Thessz 5,5). „Hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 2.

Most nézzük meg, mit mond az Ige az óemberről, az ádámi természetről. Mindannyian ezt kaptuk örökségképpen Ádámtól. Két szó van, ami legjobban leírja ezt a természetet, az egyik a "lázadó", a másik a "romlandó, romlott".
Természet szerint mindannyian lázadók vagyunk, és szellemileg és fizikailag romlandók. Ez egy tény, ami Ádám minden leszármazottjára igaz. Az óember leírására Pál különböző szavakat használ. Néhány megnevezést szeretnék megemlíteni. Pál használja azt a szót, hogy a "bűn teste"; "a testi bűnök teste" és a "hústest" szót. Pál sokszor használja a test szót, és ezek egy részének nem lenne értelme, ha a fizikai testre vonatkoznának. De ezek nem a fizikai testről szólnak, hanem arról a természetről, amely világra jött velünk, amikor megszülettünk a fizikai testben. Ennyi a kapcsolat. Ilyen értelemben használja a Róma 6,6-ban is.

Az óember megfeszítése nem azt jelenti, hogy fizikailag bénák leszünk, ez nyilvánvaló. Nem fizikai testről van szó, hanem arról a természetről, amely össze van kötve a fizikai testtel, mert a kettő együtt jön a világba. A Róma 8,10- ben egyszerűen utal a testre "...jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogyha valaki megtalálja a Krisztust, akkor meghal fizikailag, ez nevetséges. A régi természet hal meg, amikor Krisztus bejön az életedbe. A Kolossé 2,11-ben ezt választékosan fejezi ki:

"Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében."

Ebben minden benne van, hogy az "érzéki bűnök teste". Néhányszor azt mondja Pál, hogy a test a "bűn teste", néha azt mondja, hogy az "érzéki bűnök teste". Mindegyik ugyanazt jelenti. A másik kifejezés, amit használ erre a bizonyos dologra Pál, az a "test". Jegyezzük meg, hogy Pál ellentétbe állítja a régi ádámi természetet, a lelket, és azt a szellemet, amely Isten akaratát és gondolatát képviseli. Tehát egy teljes változhatatlan ellentét van a kettő között. Isten nem is akarja ezt elhallgatni.

Galata 5,17-20, 24:
(17) Mert a test a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a test ellen: ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

Tehát az Isten szerinti szellemi természet ellentétes a régi ádámi természettel.

(18) A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók...
(19) De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
(20) Akik pedig a Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

A test megfeszítése jel a Krisztushoz való tartozásról. Nagyon fontos jel! Akár baptista valaki, akár pünkösdista, nem a felekezet címkéje számít, hanem az, hogy megfeszítette-e a testet, a régi ádámi természetet, a romlott, lázadó természetet.

700-as Club - A házasság gyógyulása

Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 4.

Van még valami, amit csak a közelmúltban értettem meg. Gyakran meg­esik, hogy amikor megvilágosodik a számunkra egy kérdés, és ezt egy nagyszerű felismerésnek látjuk, vagy egy olyan élményben van ré­szünk, ami nagyon mélyen érint bennünket, az a szomorú érzésünk tá­mad, hogy valami fontos dolog el fog veszni, velünk együtt meghal, mi­­­­vel nincs senki, akinek elmondhatnánk. Úgy érezzük, hogy ha akár csak egyetlen ember meghallgatná, akkor az valahogyan megmaradna, nem veszne el az emberi emlékezet számára. Örökre hálás leszek azért, mert mindig találtam valakit, akire rábízhattam gondolataimat, és saj­ná­­lom az emberi szívnek és szellemnek azokat a kincseit, ame­lyek el­vesz­­tek, mivel senki sem volt rájuk kíváncsi. Azok, akik jó kom­mu­ni­ká­­ciós készséggel rendelkeznek, át tudják adni másoknak, amit meg­ér­tet­­tek, de a kommunikációs készség és a ragyogó szellem nem mindig jár együtt. Manapság Dunát lehet rekeszteni olyan em­be­rek­kel, akik hi­­bátlan technikával, ragyogóan kommunikálnak, de mon­da­ni­va­ló­juk tar­­talma gyakran banális, vagy még annál is rosszabb. Ugyan­ak­kor hét­köz­­napi emberek lélegzetelállítóan gyönyörű lá­tá­sok­kal rendelkeznek, és gyakran rátapintanak az igazságra, mégsem tesz­nek hozzá semmit az em­beriség által felhalmozott értékekhez, mivel nincs rá időnk, hogy végighallgassuk őket, vagy nem ismerjük fel gon­do­lataik jelentőségét, ezért nem bátorítjuk őket arra, hogy hozzák elő kincseiket cse­rép­edé­nyük­ből. Ismerem ezt a kérdéskört, mivel leg­alább huszonöt éve fog­lal­kozom lelkigondozással, és tudom, hogy éle­te­met folyamatosan gaz­dagították azok a dolgok, amelyeket em­be­rek megosztottak velem szívük titkaiból.

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 11.

Vita kizárva

Odaszánt katolikus hívők annak a saját egyházuk által koholt hitetésnek az áldozatai, hogy az I. vatikáni zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről hozott rendelkezése a jelenlévő püspökök egyhangú akaratát és szándékát tükrözi. Sőt, ennek ellenkezője az igaz, ugyanis sok püspök erősen ellenezte a tévedhetetlenséget egyrészt a Szentírás, másrészt pedig a hagyomány alapján. Voltak, akik tiltakozva hagyták el a termet, és csak később kényszerítette őket a Vatikán arra, hogy ők is egyetértésüket adják az egyház egysége kedvéért. Lecourtier püspök annyira kiábrándult a csalás miatt, hogy „a zsinati dokumentumokat bedobta a közeli folyóba, és elhagyta Rómát...” Ezért később el kellett hagynia egyházi hivatalát.

A jelenlévő püspökök valójában foglyok voltak. A kijárási vízumokat szándékosan visszatartották, nehogy valaki közülük megszökjön. Azok között, akiknek mégis sikerült elszökniük Rómából, volt két örmény püspök, egyikük Piacidus Casangian, az örmény szerzetesek főabbéja. Miután már túljutott Róma határán, és a pápai igazságszolgáltatás sem érhette utol, a pápának és a zsinatnak megírta, hogy „bebörtönzése miatti állandó félelme és súlyos betegsége miatt arra kényszerült, hogy elmeneküljön, és csak így érzi biztonságban magát”.

Olyan elnyomó intézkedéseket hoztak, amik már csírájában elfojtottak minden ellenállást, és lehetetlenné tették a szabad vitát. „Nem volt szabad kisebb csoportokban beszélni, és a zsinaton elhangzottakat tilos volt írott formában kinyomtatni...; ez lehetetlenné tette a viták tanulmányozását, illetve az azokra adott válaszok átgondolását...; a püspökökre nézve halálos bűnnek számított, ha bármit is elmondtak valakinek a zsinat nagytermében történtekről”. Ilyen ellenőrzés alatt tartotta tehát a zsinat a jelenlévőket. Az üléseken azonnal félbeszakították azokat, akik bármilyen ellenállásnak adtak hangot, „gyakran
azzal a magyarázattal indokolva, hogy senkinek nincs joga, hogy ilyen negatív módon beszéljen a Szentszékről”.

Jóhiszemű katolikusok elhiszik, hogy a pápai tévedhetetlenséget Péter apostol hagyta örökül utódainak. A tények azonban minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy ezt a Vatikán belső embereinek egyike varrta az egyház nyakába, aki összeesküvést szőtt, hogy a vitákat elfojtsa, tisztességtelenül befolyásolta a választásokat, és a szó szoros értelmében megfélemlítette a püspököket, hogy arra szavazzanak, amivel nem értettek egyet. „A szavazások tisztességtelenek” - ezt írta naplójába 1869. december 20-án Georges Darboy érsek. Egy másik püspök arról panaszkodott, hogy a szavazások „teljesen értelmetlenek”.

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

Jézus beszélt egy gazdag földművesről, aki úgy döntött, hogy életének hátralevő idejében semmi mást nem csinál, csak eszik, iszik és jól érzi magát. A lelke nem kiáltott az élő Isten után, és a szellemi dolgok teljességgel hiányoztak a terveiből. Úgy gondolta, hogy az ideje a saját kezében van, és így tervezte a jövőjét is, de Isten azt mondta neki: „Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tőled!” (Luk 12,20). Ez jól illusztrálja az ősi mondást: „ember tervez, Isten végez”. Az utolsó szó MINDIG Istené. Nem lenne jobb kezdettől fogva az Úr kezébe tenni a dolgainkat? Azt mondani: „Életem ideje a te kezedben van, Uram!”. Minden egyes nap számtalan jelentéktelen dolog történik velünk. Ha azonban Isten kezébe tesszük azokat, mint a nyers agyagot, ő ki tud formálni belőlük valami nagyszerűt! „Szépen megalkotott mindent a maga idejében.” (Préd 3,11). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE

David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 1.

HADD MESÉLJEM EL NEKTEK EGY IFJÚ KIRÁLY TÖRTÉNETÉT, aki tizenhat évesen került Izrael trónjára! Uzzijjá volt a neve, amelynek héber jelentése: „Istennel erős”. Ez a király Istent kereste egészen fiatal korától. Az írások szerint „amíg az Urat kereste, sikert adott neki Isten” (2Krón 26,5).

Uzzijjá anyjának Jekoljá volt a neve, amelynek jelentése „Isten tesz képessé”. Jekoljá nyilvánvalóan istenfélő asszony volt, aki már kora gyermekkorában megtanította fiát Isten útjaira. Talán ezt mondta neki: Egy napon örökölni fogod atyád trónját. És amikor a trónra ülsz, szükséged lesz Isten erejére. Amikor tehát eljön az idő, fordulj mindig az Úrhoz! Add át neki a szívedet egészen minden időben, és ő felruház a szükséges erővel. – Jekoljá talán még azt is mondta a fiának, hogy emiatt kapta az Uzzijjá nevet. Azt szerette volna, ha a fia egész életén át az Úrtól nyeri az erőt, hogy megfelelhessen Isten szent céljának.

Uzzijjá életére a másik hatalmas befolyást Zekarjá próféta tette. Ez az igaz ember Ézsaiás próféta kortársa volt. A Szentírás (Károli - ford.) szerint „az isteni látásokban értelmes vala” (5. v.). Zekarjá Istennek nagyon kegyes prófétája volt, aki egész életén át hűségesen szolgálta az Urat. Kétségtelen, hogy Uzzijját is megtanította az Úr útjaira. Az Ige szerint az ifjú király kegyes tanítója teljes idejében kereste Istent.

A Biblia nagyon egyszerű, de mély értelmű megállapítást tesz Uzzijjával kapcsolatban: „Isten megsegítette őt” (7. v.). Isten igen megáldotta ezt az embert. Uzzijjá a maga korában az egyik leghatalmasabb király volt, és igen sikeresen uralkodott Júda felett ötvenkét évig. Ez idő alatt pedig – ahogyan az írás mondja – állandóan kereste az Urat. Arra is következtethetünk, hogy Uzzijjá nemcsak katonai és pénzügyi szempontból volt erős, hanem erkölcsileg is. Azt olvassuk, hogy kiűzte az országból a bálványimádókat, és ez a bátor cselekedete még inkább növelte hírnevét. Uzzijjá láthatóan valamiben különbözött másoktól. Erős jellem volt, aminek nyilván az volt az oka, hogy Isten igéje már gyermekkorától mélyen beágyazódott a szívébe. Gondos anyját és a kegyes prófétát, Zekarját ismerhetjük föl ebben.

Azonban Uzzijjával ötven év után, amelyben hűségesen járt az Úr előtt, és segítségül hívta Isten nevét, tragikus dolog történt. Erejének teljében, királyságának ötvenedik évében Uzzijjá vétkezett Isten ellen: „Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron” (16. v.).

A király rettenetes dolgot követett el. Megpróbálta önmagát Júda főpapjává tenni. Néhány rövid versben emlékezik meg az írás a királynak erről a szokatlan tettéről. Először fogott egy réz füstölőedényt. Azután megtöltötte a saját maga által gyújtott – „idegen” – tűzzel, nem pedig az illatáldozati oltáron lévő szent tűzzel. Végül elindult befelé Uzzijjá a szentélybe, önmaga által felkent papként. De nem tudta véghezvinni, amit akart. Azarjá főpap és nyolcvan más pap útját állta. Egyértelműen megmondták neki: „Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl...” (18. v.). Ezt mondták neki: Uzzijjá, téged nem kentek föl erre a feladatra. Jól tudod, hogy nem vagy az Isten által rendelt papi nemzetségből való. Gonosz dolgot cselekedtél, mert erre senki sem hívott el.

Amikor ezt Uzzijjá meghallotta, haragra gerjedt a papok ellen. Ekkor valami rettenetes dolog történt: „...amikor felbőszült a papok ellen, leprás folt jelent meg a homlokán az Úr házában lévő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett” (19. v.). Mielőtt Uzzijjá egy lépést is tehetett volna, homlokán előtört a lepra. A tévelygő király azonnal felismerte, mi történt vele. Megelőzve, hogy bármi újabb módon megszentségteleníthesse a templomot, a papok kivitték onnan a királyt: „... kiűzték onnan, de ő maga is sietett kimenni, mert az Úr verte meg őt” (20. v.). A kegyvesztett király kirohant a templomból, amikor rájött, hogy leprás lett.

Talán eltűnődődsz: Vajon mi köze ma hozzánk ennek a történetnek? Hogyan függ össze a szövetséggel? Tudom, hogy Pál szerint minden, ami az Ószövetségben fel van jegyezve, azt a célt szolgálja, hogy tanítson minket, és ismereteket adjon. Mégsem látom, mi ebben a tanítás.

Talán arra tanít minket ez a történet, hogyan bukhatunk el – bár már évek óta követjük őt –, amikor hirtelen elkezdünk a saját erőnkre támaszkodni? Igen, valóban erről szól, azonban még ennél sokkal többről is. Arra tanít, hogy mire vezet, ha nem törődünk azokkal a veszélyekkel és kelepcékkel, amelyekkel a siker és a gazdagság jár? Igen, erre is tanít; a történet azonban még ennél is sokkal több dologról szól.

Az igeszakasz lényege az, hogy az igazán vallásos ember is bűnbe eshet. Olyan hívőket céloz meg, akik hosszú időn át hűségesen járnak az Úrral – olyan embereket, akik nagy erkölcsi erővel rendelkeznek, és ennek eredményeként Isten megáldja őket. Uzzijjához hasonlóan nem erkölcstelenek, nem is hűtlenek, mindig igyekeznek azt tenni, amit az Úr helyesnek lát. És mivel becsületesek, a bűnről szóló tanítást hallva őszintén kimondják: Örülök, hogy ez a tanítás rám nem vonatkozik. Semmiféle bűn nem uralkodik rajtam. Nincs az életemben megkötözöttség, paráznaság, megrögzött bűn vagy keserűség. Őszintén elmondhatom Pállal együtt: „Ama nemes harcot megharcoltam”.

Mindnyájan ismerünk ilyen hívőket. Tényleg áldást jelentenek a környezetük számára. Uzzijjá király is hasonló szolgája volt az Úrnak. A Biblia szerint azonban hiábavalóvá lett az ötvenévi hűséges szolgálata. Hogyan történhetett meg, hogy egy ilyen erkölcsös ember mégis megszegte az Úr parancsait? Hogyan lehet az, hogy valaki, akit az Isten annyi éven át támogatott, ítéletre jut, és a lepra miatt a társadalmon kívül kerül?

Úgy hiszem, hogy Uzzijjá története figyelmeztetés minden ma élő igaz hívőnek. Gondoljuk meg: Uzzijjá tiszta és erkölcsös életet élt. Két erős próféta, Zekarjá és Ézsaiás prófétai szolgálatának ideje alatt uralkodott. Ötven évig Istennek tetszően élt. Mi volt hát annyira rettenetes abban, amit Isten templomában tett, hogy kárba vesztek miatta ezek az értékes évek? Hogyan válhatott Isten szemében utálatos ócskasággá ötven év erkölcsi ereje?

700-as Club - Sue gyógyulása Sclerosis multiplexből

R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 16.

Érthető módon Etter testvérnőnek vegyes érzelmei voltak a Los Angeles-i összejövetelekkel kapcsolatban. Mint fő szónokot hirdették meg, és ezrek jöttek el Amerika minden részéről, hogy ott legyenek az összejövetelén. Egyházpolitikai megfontolások miatt azonban férfi szol­gálók vették át a vezetést, és Etter testvérnő arra kényszerült, hogy csak délelőtt szolgáljon. A férfiak, akik délután és este beszéltek, első­sorban az „Egység” doktrína kifejtésén fáradoztak. Hamar be kellett fejeznie a délelőtti alkalmakat, hogy a délután prédikáló időben el tud­ja kezdeni. Mindezek ellenére százával gyógyultak meg csodálatos módon az emberek. Feljegyzések szerint, amikor a kijelölt idő végére ért, Etter testvérnő a sátorból kifelé menve felemelte a kezét az ég fe­lé, és sokan abban a pillanatban meggyógyultak. Egy fiatal fiú így em­lékszik vissza: „Felemelte a kicsi kezét, és a Szent Szellem ereje elekt­romossággal töltött be mindnyájunkat”.

Rokkantak keltek fel a betegágyukról, a süketek hallottak, a vakok láttak, az ízületi gyulladások azonnal meggyógyultak, a daganatok el­tűntek, a vízkórosság megszűnt. Egyszóval a betegségek bármely faj­tája - amely merészelt megjelenni Etter testvérnő összejövetelén - meghajtotta térdét Jézus Krisztus elött, és szétporladt a Szellem tüzé­ben - minden doktrinális megosztottság ellenére.

Elizabeth Waters így emlékezett meg az istentiszteletekről:

„Mintha csak tegnap történt volna. A barátnőmmel toló­székben toltuk el az anyámat az összejövetelre, hat vagy hét háznyira tőlünk. Két erős férfi felvitte a tolószéket a kerek pulpitus elé, ahol már sorakoztak a tolókocsik. Annyira meleg volt, hogy az anyám könyörgött, hogy vi­gyük haza, de én ragaszkodtam hozzá, hogy maradjunk. Dicsőség az Úrnak, kiválasztották. Odaültették a színpad­ra, ahol az a gyönyörű kis asszony - soha nem felejtem el - szólt valamit az anyámhoz. Láttam, hogy anyám vá­laszol és megrázza a fejét. Erre Etter testvérnő ráütött a mellkasára - ez elég keménynek tűnt nekem. Azonban anyám, mintha villámcsapás érte volna, felpattant és örö­mében körbe-körbe ugrándozott. Mindenki sikoltozott és kiáltozott; azt hiszem, még sohasem láttak hasonlót az­előtt. És még sok csoda történt. Az anyámat majdhogy­nem oda kellett kötöznünk a székhez, amikor hazafelé mentünk. Gyalog akart jönni, de a kétévi fekvéstől na­gyon gyenge volt. Amikor hazaértünk, a nagymamám és a szomszédok vártak ránk. Az anyám kiszállt a tolószék­ből, és felsétált a lépcsőn. Mindenki sikoltozott és zoko­gott. Attól a naptól fogva anyám teljesen egészséges volt. Visszanyerte régi súlyát, és nagyon szerette az Urat.”

A dallasi és a Los Angeles-i összejövetelek Etter testvérnőt egész életére a vezető evangélisták közé emelték. Jóllehet szerette a vándor­ló életformát, Istennek volt még egy terve számára. Még nem fejezte be a történelem lapjainak írását.

Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 10.

Hazugságépítés a történelmi tények tagadása árán is

A pápai Róma bukása még egy évet váratott magára, miután IX. Piusz hivatalosan megnyitotta az I. vatikáni zsinatot 1869. december 8-án. Még ezt a nagyszabású eseményt megelőzően, a pápai tévedhetetlenséggel szembeni ellenállás (minden jelenlévő tudta, hogy ezt szándékozik a pápa keresztülvinni a zsinaton) a püspökök és a laikusok körében is már elképesztő méreteket öltött. A püspökök jól tudták, hogy a pápa tévedhetetlenségét soha nem fogadta el az egyház, ezért ez teljesen ellentétben állna az évszázados egyházi hagyománnyal és a Szentírással is.

A zsinat megkezdésekor a tévedhetetlenség pártfogói vitathatatlan kisebbségben voltak. Mindamellett konkrét terveik voltak azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerzik meg a zsinat gépezetében és az egyházi médiákban a kulcspozíciókat. Tervük megvalósításához segítséget kaptak „a pápától, a Kúria többségétől és a jezsuitáktól”. Ez a nyomást gyakorló érdekszövetség „nem riadt vissza cselszövésektől, ígéretektől és a megfélemlítésektől sem” annak érdekében, hogy szavazatokat
szerezzen.

„Minden készen áll arra, hogy bejelentsük a pápai tévedhetetlenséget” - írta Lord Acton Nagy-Britannia miniszterelnökének, William E. Gladstone-nak 1869. november 24-én, két héttel a zsinat hivatalos összeülése előtt. Az angol diplomáciai ügyvivő elmondta a Szentszéknek, hogy a tévedhetetlenség keresztülvitelének előkészületei olyan jól szervezettek voltak, hogy

"... az idegen püspökök szinte lehetetlennek találták, hogy véleményüknek nyílt hangot adjanak. Nagyon kellemetlen meglepetésként fogja érni majd őket, hogy arra kényszerülnek, hogy olyat szentesítsenek, amit valójában el akarnak vetni."

A színfalak mögött lejátszódó intrikák és az I. vatikáni zsinat tisztességtelen végkifejletének nagy részéről a svájci történész és tudós, August Bernhard Hasler munkájának jóvoltából tudunk. Öt éven át a keresztény egység vatikáni titkára volt, és így rendelkezésére álltak mindazok a dokumentumok, amelyeket a Vatikán titkos levéltárai őriznek. Annyira felkavarta, amit kutatásai során megtudott az I. vatikáni zsinatról („Az egész nyilvánvaló manipuláció volt”), hogy úgy érezte, meg kell írnia a Hogyan lett a pápa tévedhetetlen (How the Popé fíecame Infallible) c. művét. Hasler „idő előtt” halt meg, nem sokkal azután, hogy a kéziratot befejezte. A katolikus teológust, Hans Küngöt „megfosztották egyházi tanítói privilégiumától” a könyv előszavának megírása miatt.

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

A szülők levelet kaptak távolban élő fiuktól. De mivel túlságosan elfoglaltak voltak, csak félig olvasták el a levelet. Nem sokra rá kopogtak az ajtón, és amikor kinyitották, hát a fiuk állt előttük. „Mi történt, fiacskám?” - kérdezték csodálkozva. „Hát nem kaptátok meg a levelemet?” De igen, megkapták, csak nem olvasták végig. A levél végén megírta a fiú, hogy hazajön. Itt az ideje, hogy mi is végigolvassuk figyelmesen Isten levelét, különösen az utóiratot, Jézus utolsó szavait: „Bizony, hamar eljövök” (Jelenések 22,20). Az Úr áldjon benneteket! REINHARD BONNKE

Vessünk egy pillantást a házasságtörő asszonyra Jézus lábainál (János 8,3)! Látjuk, mennyire össze van törve? Majd gondolatban forduljunk a farizeusok felé, akik szintén ott vannak, és éppen meggyőzi őket Jézus válasza arról, hogy ők is bűnösök. Képzelhetjük milyen zavarban érezték magukat. És mit tettek? Hátramenetbe kapcsoltak, és „egymás után kimentek” (9. vers). Úgy gondolom, hogy itt a Biblia egyik legtragikusabb jelenetét láthatjuk. Engedjétek meg, hogy azt mondjam, én más döntést hoztam volna a helyükben. Ha ott álltam volna, a Szent Szellem által meggyőzve a bűneimről, én nem kimentem volna, hanem ELŐRE: odatérdeltem volna az asszony mellé. Felemeltem volna a kezemet, és azt kiáltottam volna: „Ó, Jézus, nem követtem el házasságtörést, de sok más bűnt igen! Kérlek, nekem is bocsáss meg, ahogy ennek az asszonynak!” Az évszázadok során milliók és milliók térdeltek már oda, és kaptak megbocsátást és teljes üdvösséget. E pillanatban te is csak egyetlen lépésre vagy Jézus lábaitól. Nézz rá, hív magához! Kérlek, térdelj le a lábainál! Biztosan van számodra is hely nála - „a keresztnél számodra is van hely”. Megteszed? REINHARD BONNKE

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 1.

Róma 6,6: Tudván azt, hogy a mi óemberünk Ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.

Az a váltság, amivel most foglalkozunk, az óember és az új ember közötti viszonyban van. Az óember meghalt Krisztusban a kereszten, hogy váltságképpen az új ember élhessen bennünk, most. Ez a téma végigvonul az Újszövetségben, de nagyon keveset foglalkoznak vele a gyülekezetekben; kevés figyelmet fordítanak az óemberre, aki meghalt a kereszten és az új emberre, aki a feltámadással jött létre. Egy kicsit szeretnék változtatni az angol fordításon, hogy jobban érthető legyen. "Tudván, hogy a mi óemberünk meg lett feszítve Ővele." Egyszerű múlt, nem befejezett idő. Más szavakkal ez egy történelmi esemény, amely megtörtént egy bizonyos időben. Nagyon megerősíti a hitünket, ha ezt úgy nézzük, hogy valami már megtörtént, és igaz, akár hisszük, akár nem. Ez igaz, akár tudjuk, akár nem. De ha hisszük, és tudjuk is, akkor hatalmas hatása van az életünkre. "A mi óemberünk megfeszíttetett, hogy elpusztuljon a bűnnek a teste" mondja az eredeti fordítás. De a magyar fordítás is jó: "megerőtlenüljön, cselekvésképtelenné legyen". "Hogy ettől kezdve ne legyünk rabszolgái a bűnnek." Tehát befejeződik a bűn rabszolgasága az életünkben, amikor rájövünk arra, hogy az óember megfeszíttetett, meghalt és most egy új ember él bennünk. Amíg ezt nem vesszük észre, nem hiszünk ebben és nem ennek megfelelően cselekszünk, addig nincs teljes megmenekülés. Ez a kiút, a bűn alatti rabságunk kötelékéből. Akik nem tudják és nem hiszik ezt, soha nem tudnak megszökni a bűnnek a rabságából. S ezt tapasztalom sok gyakorló kereszténynél.

A megtérés után sok keresztény azt várja, hogy tovább vétkezik majd. Tudjátok mi történik? Az ő hitük szerint történik. Velem is pontosan ez történt. Anglikán egyházban nevelkedtem. Nem számított, hogyan viselkedtem a múlt héten, mert tudtam, vasárnap reggel az egyházam szertartásai szerint odamegyek és megvallom Istennek, hogy eltévelyedtem, mint egy elveszett juh, és olyan dolgokat tettem, amit nem kellett volna, és kihagytam azokat, amiket meg kellett volna tennem. Nem számított, hogy hogyan viselkedtem hétközben, én oda voltam kötve ahhoz a megvalláshoz, hogy hétvégén ezt meg kell vallani. Természetesen az volt az eredménye, hogy sok bűn volt, amit meg kellett vallanom. Az Ige viszont nem mondja, hogy sok bűn van, amit meg kell vallanom - bizonyos számú bűn - és ezt minden hetedik napon meg kell tennem. Az Ige azt mondja, hgy van kimenekedés a bűn rabságából. De ha nem tudjuk, hogy mit mond az Ige és nem hisszük, akkor nem fogjuk átélni a megmenekülést. Nincs más kimenekülés a bűn rabságából, mint ez az Istentől kijelölt út, amely az Ige ismeretén alapszik és azon, hogy mit tett Jézus a kereszten, vagyis hogy hogyan lett az óemberünkből új ember.

700-as Club - Élet a nemi erőszak után, Istennel

Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 3.

Miért akarjuk, hogy megértsenek ben­nün­ket?

Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy a kapcsolatok valamiféle mel­lé­kes dolgok az éle­tem­ben. Úgy képzeltem, hogy valahol a periférián he­lyez­kednek el, ahol életem találkozik más em­be­rek életével. Po­li­ti­kai kifejezést használva azt mondhatnám, hogy a kapcsolatokat a kül­ügy­mi­nisz­térium hatáskörébe utaltam. Azóta megértettem, hogy a kap­cso­latok lényünk középpont­jában vannak, ezek alkotják sze­mé­lyi­sé­günk lényegét. Az a két legalapvetőbb ál­lítás, amely az em­ber­rel kapcsolatban valaha is elhangzott, Mózes első könyvének első két fejezetében olvasható. Az első úgy szól, hogy az ember Isten ké­pé­re lett teremtve, a második pedig azt jelenti ki, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Ezek foglalják magukba az emberi faj leg­lé­nye­ge­sebb elemeit.

Először is azt kell megértenünk, mit jelent az, hogy az ember Isten kép­­má­sá­ra lett teremtve. A “képmás” szó itt igei, nem főnévi ér­te­lem­ben szerepel. (Az angol “image” szó főnévként képmást jelent, ige­ként pe­dig azt, hogy “visszatükrözni”. A fordító megjegyzése.) Az em­ber Is­ten utánzója. Létezésének az a célja, hogy az emberi lét ke­re­tei között visszatükrözze Isten életét és természetét. De Isten a kap­cso­la­tok Is­te­ne, egy Háromság, az Atya, a Fiú és a Szent Szel­lem örök­ké­va­ló kö­zös­sége, egy Isten. Ezért az embert soha nem vizsgálhatjuk a ma­ga el­szi­­geteltségében, hanem kizárólag kapcsolataiban.

Másodszor: nagyon komolyan kell vennünk Istennek azt a ki­je­len­té­sét, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Kizárólag a saját faj­tár­sunk­kal való intim, szoros, személyes kapcsolat vethet véget ennek a magánynak.

De mindez nem egyszerűen annyit jelent, hogy kell lennie mel­let­tünk valakinek, hogy elűzze elszigeteltségünket. Azért is szük­sé­­gem van másokra, hogy megismerhessem saját magamat. Mivel én mindig társas lény maradok, még csak meg sem ismerhetem ma­gam másoktól elszigetelve. Bár az önismeret egy belső meg­ta­pasz­ta­lás, még­­sem lehet önvizsgálat útján szert tenni rá. Csak cselekvések és kap­­cso­latokban való részvétel útján ismerhetem meg magam. Csak ak­kor érthetem meg tisztán, ki vagyok, amikor arra törekszem, hogy meg­is­merjek és megértsek másokat. És gyakran csak akkor kezdem el meg­is­merni a saját pszichémet, vagy motivációim elemeit, és csak ak­kor kez­denek el összeállni a kép mozaikkockái, amikor azzal küsz­kö­döm, hogy megértessem magam embertársammal. Hirtelen kitör be­lő­lem a kiáltás: “Most már értem, mivel vesződtem...”

Magától értetődik, hogy önismeretünk nem mindig helyes. Az Ige tapasztalatainkkal összhangban jól dokumentálja az emberi szív­nek azt a képességét, hogy mindig találunk valami magyarázatot vi­sel­ke­dé­sünk­re, vagy valami más módon csaljuk meg magunkat. De zse­ni­á­lis öncsalásunk gyakran csak akkor lepleződik le, amikor ezt valaki ész­re­veszi és kifigurázza. Ha csak magamhoz mérhetem saját ma­ga­mat, a tévedés és a megtévesztés lehetősége sokkal nagyobb. A fé­lel­mek, komplexusok, elfojtások és a saját magunkkal kapcsolatos ké­te­lyek is a sötétségben virágzanak. Ha felszínre hozzuk, és akár csak egyet­len em­ber­rel is megosztjuk ezeket a dolgokat, annak rendkívül üd­vös ha­tá­sa van, néha megalázó, nagyon gyakran felszabadító ha­tá­sú, de min­dig a rea­litás felé vezet.