2011. július 10., vasárnap

Spurgeon: Az angyalok látogatása Sodomában 2.

Ahol a szavak elégtelenek, amint az gyakran előfordul, ott a kényszerítés más eszközeit kell alkalmaznotok. Az angyal kézen fogta őket. Én hiszek az emberekkel való közeli beszélgetések hathatósságában. A személyes kérlelés csodát tehet a Szent Szellem erejével. Néha bölcs és hasznos dolog, ha megfogjuk egy ember kezét, miközben beszélgetünk vele. Ha kézen tudtok fogni valakit, és igyekezve meggyőzni őt, ezzel kimutatjátok érte való aggódásotokat, Isten ál­dása lesz rajta. Helyesen teszitek, ha szavaito­kkal behatoltok egyenesen a lélek mélyébe - ahogy az ember kavicsokat dobál egy kútba - csendesen, ünnepélyesen, amikor az illető egye­dül van. Gyakran egy ilyen eszköz nagyon hat­hatós tud lenni, miután a prédikátor beszéde hiábavaló volt.

Ha nem tudjátok szavakkal megnyerni az embereket, kérdezzétek meg magatoktól: „Mit tehetek?", és forduljatok az Úrhoz ugyanezzel a kérdéssel. Addig kérleljétek őket komoly mon­danivalótokkal, amíg el nem gondolkodnak. Az asszony addig járt az igazságtalan bíróhoz, amíg az bele nem fáradt. Folytonos aggodalmatokkal és állhatatosságotokkal ti is addig kérleljétek őket, amíg nem szentelnek nektek egy kis figyel­met, ha másért nem, hát azért, hogy megszaba­duljanak tőletek. Ha nem tudjátok elérni őket, mert nem hajlandók elolvasni a Bibliát, a kezükbe adhattok egy jó evangéliumi könyvet, amely talán elmondja nekik, amit ti nem tudtok elmondani. Írhattok nekik egy rövid, de komoly levelet, és elmondhatjátok, hogyan éreztek, és folytathatjátok az értük való imádkozással. Kö­nyöröghettek a magasságos Istennek, hogy sies­sen a segítségükre.

Voltak olyan esetek, amikor egy könnycsepp, a kiábrándult szeretet egy könnycseppje meg­tette a magáét, amikor már minden más eszköz csődöt mondott. Azt hiszem, Mr. Knill volt az, aki egy napon, amikor traktátusokat terjesztett a katonák között, találkozott egy emberrel, aki megátkozta őt, és ezt mondta katonatársainak: „Vegyük körbe, és én egyszer s mindenkorra vé­get vetek a traktátusok terjesztésének." Ezután félelmetes szitkokat és átkokat szórt Mr. Knillre, aki nem tudott elmenekülni, és végül könnyek­ben tört ki. Évekkel később, amikor az utcákon prédikált, egy katona ment oda hozzá, és ezt mondta: „Mr. Knill, megismer engem?" „Nem" - mondta ő -, „nem emlékszem, hogy valaha is láttam önt." „Emlékszik arra a katonára, aki ezt mondta: Vegyük körbe, és én egyszer s minden­korra véget vetek a traktátusok terjesztésének, és emlékszik arra, hogy mit tett?" „Nem, nem emlékszem." „Nos, ön könnyekben tört ki, és amikor hazaértem, ezek a könnyek meglágyítot­ták a szívemet, mert láttam, mennyire komolyan vette a dolgot, úgyhogy elszégyelltem magam, és most magam is arról a Jézusról prédikálok, akit egykor megvetettem." Ó, bárcsak olyan erős sze­retetet éreznétek az átkozott bűnösök iránt, hogy eltűrnétek gorombaságaikat és szemrehá­nyásaikat, és ezt mondanátok nekik: „Üss meg, ha akarsz, de hallgass meg; gúnyolj ki, de én mégis megpróbállak meggyőzni; taposs rám, mintha söpredék lennék, de én semmiképpen sem hagylak elveszni, ha módomban áll figyel­meztetni a veszélyre."