2011. július 28., csütörtök

Scofield: Mózes 2. könyve 12. fejezet

(12,11) A páskabárány előképe Krisztusnak, a mi Megváltónknak (2Móz 12,1-28; Jn 1,29; 1Kor 5,6-7; 1Pt 1,18-19):
(1) Szükséges volt, hogy a bárány hiba nélküli legyen, és ezért őrizet alatt kellett tartani négy napon át (2Móz 12,5-6). Így Urunk nyilvános élete is ellenségei vizsgálata alatt folyt le, és a próba szent voltát bizonyította (Lk 11,53-54; Jn 8,46; 18,38).
(2) Az így megvizsgált bárányt meg kellett ölni (2Móz 12,6; Jn 12,24; Zsid 9,22).
(3) A vért fel kellett használni (2Móz 12,7). Ez az egyéni hit szükségességét hangsúlyozza, és visszautasítja az általános üdvözülést (Jn 3,36).
(4) Az így alkalmazott vér, amelyhez semmit sem tettek hozzá, teljes védelmet nyújtott az ítélettől (2Móz 12,13; Zsid 10,10-14; 1Jn 1,7). És
(5) a páska ünnepe rámutat Krisztusra, az élet kenyerére, és megfelel az Úrvacsorának (Mt 26,26-28; 1Kor 11,23-26). Az ünnepet megtartani kötelesség és kiváltság volt, de nem volt föltétele a biztonságnak. A Krisztus-hívőt a vér menti meg, „a Bárányé, aki megöletett e világ megalapítása óta" (Jel 13,8; 1Pt 1,20), s naponta azáltal erősödik, hogy az Igével táplálkozik - az élő Igével, Krisztussal, és az élő Igével, a Szentírással.

(12,38) A tömérdek gyülevész nép, hasonlóan a mai idők megtéretlen egyháztagjaihoz, akkor is, most is sok gyöngeség és egyenetlenség okozója (vö. 4Móz 11,4-6). Az isteni hatalom csodás megnyilvánulásainak tanúi voltak, ami vonzotta őket, de szívük változatlan maradt. Vö. Lk 14,25-27.

(12,41) Ez az időszak valószínűleg Ábrahámnak Egyiptomba való lemenetelével vette kezdetét. Vö. 1Móz 12,10 és 1Kir 6,1.