2011. július 5., kedd

Scofield: Mózes 1. könyve 21. fejezet

(21,14) A „gyermek" héber szava („yeled") annyit jelent: akit nemzettek, vagy akit szültek. Ugyanezt a szót találjuk 1Móz 4,23-ban is, ahol „ifjú"-nak fordítják. Izmáel akkor kb. 15 éves volt (vö. 1Móz 16,16; 21,5), és Hágár letette a kimerült gyermeket egy bokor alá.

(21,19) Megragadó jelenetet látunk itt: A szolgálóleány ott áll, látszólag elhagyatva és minden segítség nélkül; mikor a kegyelem Istene megszólítja őt a mennyből. „És megnyitotta Isten az ő szemét, és meglátott egy forrást.” Így nyitja meg a Szent Szellem a hívő bűnös szemét, és mutatja meg neki az élet vizét (vö. Jn 4,14).

(21,33) „Örökkévaló Isten” (héberül: Él Olam).
A héber Olam szót a Szentírás a következő módon használja: (a) valami titkos vagy rejtett dologra (pl. 3Móz 5,2: „nem tud arról"; 2Kir 4,27: „eltitkolta"; Zsolt 10,1: „rejtőzöl"); (b) egy meg nem határozott időre vagy korszakra (3Móz 25,32: „mindenkor"; Józs 24,2: „régente"). Ezt a szót használja a Szentírás Isten lényének örökkévaló voltára (Zsolt 90,2: „öröktől fogva mindörökké"); ez a héber szó megfelel a görög „aion" szónak, ami korszakot jelent.

Ebben a szóban az elrejtett dolgok és a meghatározatlan idő kapcsolódnak össze egymással. Mindkét gondolat megtalálható az üdvkorszakokról, időszakokról szóló tanításban. Isten „titkai" közé tartoznak (Mt 13,11; Ef 1,9-10; 3,2-6). Az „örökkévaló Isten" (Él Olam) ennélfogva Istennek azt a nevét jelenti, aki bölcs rendelése által az időt és örökkévalóságot az Ő titka szerint egymást követő korszakokra és időszakokra osztotta fel. Nemcsak az Ő örökkévalóságát jelenti, hanem azt, hogy Ő Istene az örökkévaló dolgoknak is.