2011. július 28., csütörtök

Ruff Tibor: Titkos beszélgetés Istennel 2.

A mennyei jel

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.” (Csel 2:1–4) Mint azt a 20. század elsõ napján kezdõdött pünkösdi mozgalom hangsúlyozza (errõl lásd keretes írásunkat), az Apostolok cselekedeteinek könyvében a Szentlélek-keresztség valóságos megtörténtének legfõbb és cáfolhatatlan jeleként mindig a nyelveken szólást (glosszolalia) említi meg a szerzõ – azaz maga a Szent Szellem.

A fenti leíráson kívül például közli azt is, hogy Péter apostol és társai egyedül a nyelveken szólás jele nyomán elfogadtak egy számukra addig képtelenségnek tûnõ tényt, tudniillik azt, hogy nem zsidók is megkaphatják Istentõl a Szent Szellemet: „Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet. És elálmélkodának [magukon kívül voltak a megdöbbenéstõl] a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala, hogy õk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Szellemet, miképpen mi is?” (Csel 10: 44–47) Jól látható ebbõl, hogy a nyelveken szólást a Szent Szellem megkapásának biztos és elégséges jeleként értelmezte, mivelhogy „mi is” így kaptuk azt, mondja. Késõbb Péter ekként számol be továbbra is szkeptikus jeruzsálemi barátainak: „Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Szellem õreájuk, miképpen mireánk is kezdetben… ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna? Ennek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: »Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!«” (11:15–18)

Bizony az nem lényegtelen kérdés, hogy a nem zsidók üdvözülhetnek-e, lehetnek-e közösségben Istennel egyáltalán! A fenti történetbõl jól látható, hogy a történelmi jelentõségû teológiai problémát egyetlen természetfölötti jel, a nyelveken szólás megnyilvánulása döntötte el. Nem akármirõl van tehát szó!