2011. július 16., szombat

Hamarosan megjelenik magyarul Reinhard Bonnke önéletrajzi könyve! Részlet a könyből:

Csendben ülök, de a bensőm már majd’ felrobban. Előre hajolok, és a székem peremére csúszom. Az ujjaim a prédikáláskor használt Bibliám borítójával babrálnak, a lábam pedig idegesen dobol a padlón. Testem minden molekulája a
következő percek eseményeire készül. Szerintem te is így lennél a helyemben.

Trópusi este van Nigéria északi részén. Afrika szívében vagyunk. A levegő meleg, párás és tele van hangokkal. A helyi gospel csoport dicséretet énekel. Kígyóbőr dobbal kísérik őket. A környező fák felől madarak, békák és rovarok kórusa kíséri a dalt. Az előttem elterülő hatalmas tömeg forróságot és várakozást sugároz. Majdnem hétszázezren – különböző törzsek tagjai – gyalogoltak el ide sok mérföldön keresztül. Sokan mozlimok. Felfelé tekintő arcuk úgy vonz, mint a fény a lepkét. Az öt este prédikációira összesen kétmillió négyszázezer embert várunk. Majdnem másfél-millióan fogadják majd el Jézust a
Megváltójuknak. Azután a megtérőket utógondozó csoportokba sorolva kezdik tanítvánnyá képezni.

A várakozástól sebesen ver a szívem. Hát a tiéd? Ahogy olvasni kezded a történetemet, azon tűnődöm, vajon hasonlítasz-e rám. Éjjel-nappal az hajt, hogy látni akarod Krisztus Nagy Megbízatásának megvalósulását? Ha nem, akkor
azért imádkozom, hogy életem története tüzet gyújtson benned – olyan tüzet, ami mindent megváltoztat. Szent tüzet, ami meggyőz, hogy Istennel semmi sem lehetetlen.
Látok néhány nyomorékot a ma esti tömegben. Néhányan szalmazsákon fekszenek betegen. Mások mankóra támaszkodnak. Nem mindenki fog meggyógyulni, de néhány béna ma elkezd járni. Be kell vallanom, hogy én is végigtáncolom majd velük a színpadot! Te nem így tennél? Vannak itt vakok – néhányuk elnyeri a látását. Nem tudom az okát, de mozlim területeken több vak szem nyílik meg, mint másutt. Bárcsak mindenki itt lehetne velem, hogy lássa ezt! Krónikus fájdalmak szűnnek meg hamarosan, és rákos daganatok tűnnek el. Ez csak néhány az örömhír hirdetését kísérő jelek közül.

Mély frekvenciás rezgést érzek – majdnem hallom is. A generátorok dorombolnak szigetelt konténereikben a közelben, és kilowattszámra nyomják az áramot szomjas hangszóróinkba és színpadi reflektorainkba. Elhoztuk saját
erőművünket erre a távoli tájra. Nagyon messze vagyunk a Marriott, a Hyatt és a Hilton, sőt még az Etap hotelek hatókörétől is. Csapatunk kamionokból állított össze egy kis tábort, ahol meghúzhatjuk magunkat ittlétünk alatt. A mobil telefonokkal itt semmire sem megyünk, csak műholdak kötnek minket össze a külvilággal. Kevesen tudják, hogy ez a hely egyáltalán létezik, mégis több mint félmillióan jöttek itt össze ma este!
Ez a felismerés összeszorítja a torkomat. Forró könnycseppek gyűlnek a szemem sarkába. Semmihez nem fogható öröm áraszt el. Mosolygok és felemelem a tekintetemet; bámulom az ősi csillagképeket az égen. Úgy érzem, a mindenség Teremtője is rámosolyog a világnak erre a szögletére ma éjjel. Mélyet sóhajtok. A szellőben megérzem a főzőtüzek füstjének szagát,
és ez visszahoz a földre. Ezer mérföldnyire vagyok mindentől, ami megszokott, de itt érzem magam leginkább otthon. Találtunk egy újabb elfeledett vidéket, ahol csak kevesen hallottak az üdvösség útjáról. Reinhard Bonnke evangélista vagyok. Üdvözöllek a küldetésemben!

Ma este minden úgy történik majd, mint egy jól ismert álomban. Először bemutatnak. A tekintetem végigpásztázza a tömeget; tudom, hogy mindnyájan ugyanazt a Jézust keresni jöttünk ide. Szívem megnyílik a Szent Szellem előtt, és az elmémben megjelenik egy kép, amit „az evangélium formájának” hívok.
Ez az a vázlat, amit majd kitöltök a szívemből spontán áradó szavak özönével.Be kell vallanom valamit: ez a szenvedélyem, de ezt a függőséget szívesen megosztom veled. Bűnösöket üdvösségre vezetni – tömegével vagy egyenként – teljesen mindegy. Ezt eszem, ezzel alszom, ezt álmodom, mondom, írom, imádkozom, sírom és nevetem. Szeretnék az evangélium hirdetése közben meghalni. Olyan vagyok, mint egy éhező ember, amíg fel nem állhatok újra, mikrofonnal a kezemben, hogy belekiáltsam a sötétségbe Isten szeretetének a szavait, miközben szemem végigsiklik az arcok tengerén.

Most nagyarányú a szolgálat, és hatalmasak az eredmények. Hamarosan eljutunk a százmilliomodik megtérőig. 2000. óta több mint 52 millió ember megtérési döntését jegyezhettük fel. Ezek a számok lehengerelhetnének minket, ha a csapatomat nem több évtizednyi tapasztalat hozta volna el eddig az aratásig.
Még ma sem lassítunk: még több színpadot állítunk fel olyan helyeken, amelyekről még nem is hallottál. Remélem és imádkozom azért, hogy miután elolvasod a történetemet, te is csatlakozz hozzám ezeken a jövőbeli dobogókon, és éld át izgalmamat. Ha nem tudsz személyesen eljönni, bízom benne, hogy itt leszel imában, hitben, szellemben!
Valójában semmit nem egyedül tettem. Isten hívott el, és Ő a kalauzom. A Szent Szellem a vigasztalóm, vezetőm és erőforrásom. Amint majd olvashatod ezeken a lapokon, Ő hozta el nekem a tökéletes feleséget. Ő adott kettőnknek gyönyörű gyermekeket, és tágabb családot. Ő adta a csapatot is, amely együtt növekedett velem a több évtizednyi közös munkában. Ráadásul kirendelt több ezer testvért, akik mellénk álltak. Támogatnak minket imával és adományokkal. A mennyei jutalmuk azonos lesz a miénkkel.

Most elnézést, mennem kell. Bemutattak, és kezemben tartom a mikrofont. Felállok és előre ugrok, hogy prédikáljak azzal a tűzzel, ami mindig a csontjaimban izzik. Épp mielőtt megszólalok, érzem, hogy rám száll egy szent elcsendesedés. Végigsöpör a tömegen is. Alázatosan, hódolattal telve térdre esem és az égre emelem arcomat, mert fölöttem, a levegőben, egy láthatatlan sokadalmat érzékelek, amely mellett eltörpül a mintegy hétszázezer fős nigériai tömeg, amely a szavamat lesi. A mennyei tanúk fellegéről beszélek, a megszámlálhatatlan sokaságról, amely a vállán hordoz.